8 kísérleti jógaóra története a börtönben

Fegyenc jóga projekt

Szín(e)változás

2015. november 13. - Panni Bakonyi

Egészen jól sikerült a szerdai alkalom. Ajándék ez az ősz, egy pulcsiban mentem odafelé, sétáltam be, kicsit összeszorult a szívem amikor beléptem, aggódtam, vajon kitart-e a jóidő kora délutánig, aztán jól elszégyelltem magam, hiszen én kijöhetek. Esőben is akár.

Gördülékenyen bejutottam, a fiúk már vártak fennt, nagyot szellőztettünk, majd ablak becsuk, próbáljunk fejben is megérkezni, egy kis megnyugvás. 
Kértem, hogy adott instrukciók alapján masszírozzák át a saját talpukat, ez nagyon tetszett nekik, beszélgettünk a talpról, járásról, hogy milyen betegségek, tünetek jelenhetnek meg a talpunkon, kicsit átmozgattuk magunkat, majd elkezdtünk gyakorolni.
Ezen a héten van valami a levegőben, vagy bennem, nem tudom, mindenesetre az előtte való óráimon is valahogy nehezebben ment a gyakorlás a tanítványoknak, és ezt a srácokon bent is észrevettem, az óra felénél módosítani kellett az eredeti elképzelésen. Ami eddig jól ment, most szenvedős lett, annak meg nincs értelme.
Az asana stabil és kényelmes, na 2/0 valósult meg, ÚJRATERVEZÉS. :) Szerencsére sikerült megtalálni az egyensúlyt.
Sokat foglalkoztunk a pózok stabilitásával, látnotok kellett volna a koncentráló arcukat, mozdulatlanok, kívülről egy egyszerű négykézláb állás, vagy alkar tartás, teljesen statikus, ránézésre semmi nehézség nincs benne, de mégis. Odafigyeltek, hogy ne reflexből hanem okosan csinálják, azt terhelve, feszítve/lazítva amit kell. Érdekes élmény volt ez nekik is, én meg szerettem nézni ahogy koncentrálnak.
Említettem legutóbb, hogy valahogy jó lenne mérhetővé tenni a hatását az óráknak. Mert bár a srácok is mondják, hogy jobban vannak utána, és a nevelők is visszajelezték, hogy érezni a hatását, kicsit feltöltekeznek, szerettem volna ennél valami egzaktabbat.
Gondolkodom folyamatosan valamiféle teszt összeállításán, és kértem is már profi segítséget, addig viszont most arra kértem őket, hogy óra elején, meg óra végén is mondjanak 1-1- színt, mindegy mit, ami először eszükbe jut, hátha érdekes lesz.
Most, óra elején ezek hangzottak el: piros, babakék, piros, sárga
óra végén: sárga, sárga, kék, kék
Kék:
  • az óceán és az ég színeként folyamatosan jelen van az életünkben

  • békét és nyugalmat áraszt

  • nyugtató kémiai anyagok termelését indítja el a testünkben, ezért gyakran használják hálószobában

  • növeli a munka hatékonyságát, támogatja az intuíciót

  • hideg színként ismert

  • megbízhatóságot, elkötelezettséget, intelligenciát sugall – ezért állásinterjúra javasolják a kék viseletét

sárga:
  • vidám, jókedvű, szeretetteljes szín

  • melegséget, energiát sugall

  • stimulálja az idegrendszert és a mentális folyamatokat

  • optimizmust és boldogságot áraszt

  • ösztönzi a kommunikációt

  • inspirál és beindítja a kreativitást

  • aktivizálja a memóriát és elősegíti a koncentrációt

  • az arany árnyalat a pozitív jövő ígéretét hordozza

    innen a színek jelentései: http://pszichozona.hu/szinpszichologia/

Szerintem ez pozitív. Mármint, hogy sárgán és kéken érzték magukat. Nem szeretnék ebbe semmit se belemagyarázni, de érdekes, hogy mindegyik másik színt mondott, és hogy ennyire azonosakat. Pedig nem hallották egymás választásait.

Kiváncsi vagyok legközelebb mi lesz :)

Van-e jövő a 8 alkalmon túl? Cikk a hogyantovábbról.

Lement az utolsó két foglalkozás is.
A nyolcadikon valahogy nagyon békés volt minden. Beszélgetős, befelé fordulós. Úgy éreztem, teljesen elfogadtak már.

Tudták, hogy nyolc alkalom, tudtuk mind, hogy ez egy kísérlet, ezért keserédes szájíz volt bennem. Kérdeztem őket, milyen, milyen ez az egész, mit gondolnak? Egyet emelnék csak ki:

... utána (jóga) nem zavar úgy a bezártság. Valahogy megnyugszom, nem akarok aznap agresszív lenni annyira. Nem tudom, itt bent könnyebb, szabadabb (a mellkasára mutat)

Egy világban, ahol egyes egyedül az erő az, ami számít, egy ilyen környezetben mondta ezt ki valaki a társai előtt. Hogy ő utána egyszerűen nem akar agresszív lenni.

Tudjátok, itt azt éreztem, hogy oké, ez valami. Vagy inkább VALAMI. Egész életemben azt kerestem, mi lehet az a cél, ügy, forma, akármi amiben VALAMIT alkothatok. Nem vagyok orvos, nem vagyok művész, nem vagyok feltaláló, kerestem, és azt láttam, hogy a jógával, ahogy csinálom, ezzel a testi-lelki wellbeinggel lehetőséget kapok erre a valamire. És a hozzámjárók fejlődése, kitartása, hűsége és pozitív visszajelzései megerősítenek nap mint nap ebben.
És itt, a börtönben az egyik zsivány szájából elhangzó mondat tette teljesen bizonyossá, hogy igen, ez az út. És ez a jó út.

De most mi lesz? Vége a nyolc alkalomnak, tudnak 1-2 légzőgyakorlatot, meg pár asanat, és? Ennyi? Mit tudunk tenni, hogy folytatódjon? - kérdezték.
Megbeszéltük a vezetőséggel, hogy a nyolcadik alkalom után ismét leülünk. És bár végig reflektáltunk a folyamatra, mégis fontosnak tartottunk egy összegzést.

Emlékeztek mit írtam az elején, az első órám előtt?

Szóval gondolkoztam, és arra jutottam, hogy ha csak egy rab is az óráim hatására picit nyugodtabb lesz, jobban kezeli a stresszt, vagy (test-)tudatosabbá válik, avagy az élvezeti szerekről való leszokásban kap segítséget, egészségesebb lesz, megszűnek a fájdalmai, nyugodtabb lesz, akkor már megérte. "

Elértem a célomat. És még sokkal többet, mert út nyílt, hátborzongató.
A nevelők visszajelezték: az órák után észrevehető a résztvevők magatartásbeli változása. Értitek ezt? Én alig tudom felfogni. Úgy tűnik, van arra remény, hogy az általam jónak tartott módszer olyan jól egészíti ki a meglévőt, hogy az intézménnyel együttműködve változást okozhat.


Sok a kérdés még. Hogyan lehet ezt folytatni? Ez én vagyok? Ez a jóga? Vagy mindkettő? Hogyan lehet erre rendszert kidolgozni? Vajon mire elég nyolc alkalom? Referenciára semmiképp :)

Folytatjuk. Továbbviszem a csoportot. És megválaszolom magamnak és nektek is a felmerülő kérdéseket, és haladok tovább az úton, és építem azt, amiből még mindig fogalmam sincs, hogy mi lesz, annyira távoli és csillogó lehetőség. Bármi lehet. Hálás vagyok a lehetőségért.

A srácok még nem tudják. Nagyon kiváncsi vagyok például arra is, hogy így, hogy tudják, hogy nem nyolc különleges alkalomról van szó, hanem a heti rutin része lehet, változik-e valamit a hozzáállásuk? Hogyan alakul a tanár-diák kapcsolat dinamikája? Ezer kérdés. Írok majd, ha találok válaszokat.

71d2ff3970980a79c98b686be06d9fa1.jpg


Nagyon köszönöm nektek a sok támogatást. Nem ment volna, és nem menne enélkül. Azt biztosan észrevettétek, hogy egy ideje csak a facebook és a blog van, interjút nem adok. Ehhez tartom magam a továbbiakban is. Nincs miről, másról beszélni még, mint amit leírok. Talán így a leghitelesebb. A támogatásotokra a későbbiekben ha már lesznek eredmények, még nagyobb szükség lehet, bízom nagyon az ügyben, és az irányban.

Fogok beszélni egy konferencián. A tegnapi coaching során állt össze a téma, nagyon izgatott vagyok, sok munka és felkészülés előtt állok.

A börtön, mint a lélek egy nehezen hozzáférhető, zárt világ, és arról fogok beszélni, hogy a mozgás hogyan adhat utat. Mozgás, nyitottság, mozgás hiánya zártság összefüggések, test és lélek szinten. A saját mozgásképtelenségem alatt, a megállásban megszületett útról mesélek. Személyes felismerések, saját belső utam mintázatának hátborzongató összefüggései a börtön projektben tapasztaltakkal.

Nagyon nagy szeretettel várlak titeket, ha van kedvetek eljönni meghallgatni, majd szólok, ha lehet már jelentkezni.

 És írjatok, szóljatok hozzá itt, Facebookon, mailen, ha van mit. :) Mert ez nem megy nélkületek. Mert látja a fél világ, hogy mekkora társadalmi nyitottság és támogatás van emögött, és ez számít, ettől (is) fontos. Nekem meg pláne számít, borzasztó sok erőt ad.

A blogon megtalálható minden szöveg a szerző tulajdona. A szerző írásbeli hozzájárulása nélkül részben vagy egészben felhasználni tilos.

képek: google, pinterest

Intimitás

Nehezen vettem rá magam az írásra, mert különlegesen intim volt az 5. és a 6. óránk. (egy alkalommal két foglalkozás van) Előtte való héten családot látogattam, teljesen rámtört a hiányérzet, hogy milyen rossz, hogy távol vannak, közben persze pörgött az agyam a börtönös órákon. Jó kis házi feladatot raktam nekik össze. Na igen, házi feladat, ironikus, mi? Ezt ott is mindig elszúrom. "és ezt a gyakorlatot végezhetik otthon is, ö izé akarommondani a zárkában..." - jófejek, veszik a lapot, nevetünk.

Szóval összeraktam vállmobilizációs, meg felső háti szakasz átmozgatós feladatsort, amit tudnak gyakorolni, nincs helyigénye, nem dinamikus, és nincsenek benne "ciki" pózok, amik miatt esetleg gúnyolódás céltáblájává válhatnak. (gondolok itt valami mélyebb előrehajlásra, ilyesmi). Nagy lelkesedésemben nekiálltam rajzolni is a leírások mellé, de hamar feladtam, mert rohadtul nem lehet megkülönböztetni, hogy borzot vagy várkastélyt rajzolok épp, és mivel itt azért elég fontos, hogy jól vegyék fel a testhelyzetet, hát inkább részletes instrukciókat adtam. Ráraktam a fegyencjógás logót is a papírra, de nem mondtam nekik mi ez, kíváncsian várom rákérdez-e majd valamelyikük.

img_4223.JPG

Most más volt már az odautam is. Hasfájós, befelefordulós, csendes, inkább elmélkedős szakasza volt a hónapnak, nem pörögtem, nem akartam, csak mentem. Éreztem, hogy mind fizikailag mind lelkileg most képtelen lennék arra az erőversenyre amit legutóbb "vívtunk", ezért az óravázlatot is e-szerint alakítottam. Késett a vonat. Alapból késve indult a végállomásról. Fel nem foghatom miért, de rettentően felbosszantott. Első körben hibáztattam magamat, hogy miért vagyok olyan idióta, hogy pont olyan vonatot választok amivel pont odaérek, miért nem megyek fél órával korábban? Másodsorban nem teljesen világos a rendszer, hogy 20p késéssel indulunk.. Mindegy is, erre jobban oda kell figyelnem.

Pontosnak kell lenni, és amit ígérsz, meg kell tartani. Nyilván a normál életben is, de ha a kinti világban késik a vonat, hát odacsörgök annak akivel találkoznék, hogy sorry... Na itt csöröghetnék :) Szóval késtem. A terem üres, és a srácok egy része már vissza is öltözött, mert azt hitték nem lesz megtartva az óra. 

Akik ott voltak, azokkal szétraktuk a matracokat, és leültem beszélgetni, amíg jönnek a többiek. Nem pörögtem, nem féltem, nem izgultam, valahogy nagyon nyugodt voltam, mintha egy üvegbúra mögül szemlélném az eseményeket. Rájuk mosolyogtam, leültünk, vártunk.
"- Valami baj van? Nincs kedve itt lenni velünk már, mi?
- Á, semmi csak fáradt vagyok, azt láthatja rajtam. Legközelebb majd sminkelek, hogy ne vegyék észre, jó?
- Nem szabad! A szép nő smink nélkül, természetesen szép. Maga pedig nem egyszerűen szép, hanem gyönyörű."

Megérkeztek a többiek. Jött egy srác, aki az első alkalmon volt, azóta pedig nem. Mondtam is neki, hogy ejnye-bejnye, szabadkozott nevetve. Mindenki itt van? Kezdjük.

Előbb átnéztük bemelegítés gyanánt a házi feladat gyakorlatsort, utána pedig sok álló gyakorlatot és néhány talajon lévő aszanat végeztünk. Statikus pózok, hosszan kitartott nyújtások, nagy mentális fókuszt igényelt a sorozat.
Az elején csak lélegeztünk, törökülésben, csendben, mikor bejött néhány őr, és néztek csodálkozva, hogy mi zajlik itt, és molyogva nyugtázták, hogy a zsiványok nem az, hogy nem viselkednek rosszul, de konkrétan kisangyalok.

1-1 nevetés meg "ajj neee Panni, már megint?!" hangzott el amikor a hátuk mögött kellett összekulcsolni mind a 10 ujjukat. Azt utálják :) Az óra egyik utolsó gyakorlatánál mondtam, hogy "kulcsolják össze mind a 10 ujjukat...", felhördülnek, "- ...a felsőtestük ELŐTT"  mire nagy nevetés, és köszönik, hogy megkegyelmeztem :) Amúgy mondták, hogy gyakoroltak. Igaz, vagy nem, nem tudom. Egy hét alatt nem lehet akkora változást elérni, de némelyiken láttam, hogy a házinak feladott pózokat magabiztosabban veszi már fel. Öröm, boldogság.

Az egész órán végig pisszenés nélküli fókusz, koncentráció, befelé figyelés és küzdés volt. Talán életükben először ők tartották kontrollban a történéseket, nem a körülöttük lévő körülményekre reagáltak. 
Talán most megéreztek valamit abból, amit át szeretnék nekik adni. Abból, ami ennek az egész foglalkozásnak a célja. A befelé figyelést, a fókuszt, azt, hogy képesek arra, hogy a körülményektől teljesen függetlenül higgadtak maradjanak, és koncentráljanak. Azt, hogy ez hatással van a jelenre és hatással van a jövőre is. Azt, hogy nem csak tornázunk. Azt, hogy valami történik.

Azt hiszem, a múlt órán megküzdöttünk fizikailag, elfogadtak. És az, hogy most ennyire nagyon nyugodt voltam, és tényleg csak jógáztunk, nem volt semmi más varázslat,  hatott. Múltkor bebizonyítottam, hogy kemény vagyok, most nem kellett harcolni.
A relax is teljesen jól sikerült. Visszaléptünk oda, hogy testrészekre koncentrálunk, semmi más. Ez megy. Sokáig. Légzéssel. Fekve. Csukott szemmel (csak egy nem hunyta be). Nem tudom elmondani milyen érzés volt ez az óra.
Az első IGAZI jógaóra a börtönben. Nekik is, látszott rajtuk, kezdik érteni, kezdik felfogni. A végén sem voltak izgágák, inkább csöndesek. Picit magukkal vittek a nyugalomból. Hátborzongató.
Az egyikük nemsokára szabadul, és szomorkodott, hogy nem jógázhat többet, mert kint nem lehet. Kérdeztem, hogy miért is ne lehetne? Kérdezte, hogy járhat-e hozzám. Mondtam, hogy persze. Érdemes lenne egyébként nemsokára szabadulókkal is foglalkoznom majd, akik szabadulás után is összejárhatnak ezekre a foglalkozásokra. Kicsi kötődés, biztonság, kontroll. Next step :)
Furcsa volt ma tényleg. Mintha rájöttek volna mi van. Biztos számított hogy én sem akartam küzdeni, csak hagytam. Fegyelmeznem sem kellett szinte, csak párszor. Nagyon fura.
Félnek, hogy vége lesz, kérdezgetik hogy jövő hét utolsó, és utána mi?
Mondták az őröknek is, h nagyon szeretnék ha lenne, majd egyeztetünk a parancsnokkal.

Valahogy feljött a Madagaszkár, meg a filmek. Megígértem, hogy jövő órára megnézem, és kitalálok Julien király pózt nekik.

Van egy füzetem, amiben az összes csoportom összes eddigi óravázlata le van írva. Ott volt nálam, elkérték, megnézhetik-e. Persze. Belelapoztak, látták Svájcot, meséltem, hogy milyen összetett volt az ottani csoportom. (Óra Svájcban egy templomban, egy kb 20 fős társaságnak, akik között:
- 90% elsőjógás (nők ffiak vegyesen) életkor: 8-60 év
- egy kismama - egy sérült térdműtött felnőtt - egy izületi problémás gyermek
- 4 későn beeső mindenkin átmászó - 3 svájci német, 2 nem/alig beszél angolul
még a Mikulás hiányzott asszem a repertoárból. De király volt:))

- Szokott ránk gondolni?
- Igen, nagyon sokat. (viccelődés, hogy persze úgy, h na, már megint mennem kell ezekhez az akasztófavirágokhoz..)
- Akkor is amikor a tetőn tart órát?
- ...
- Gondoljon ránk akkor.
- Miért? Úgy könnyebb itt?
- Az szabadság. Úgy könnyebb.
Összepakoltunk, kértem, hogy hozzák már ide a táskámat. Nem fél, hogy elveszünk valamit belőle? Megbízik bennünk? Nem félek maguktól, és attól se, hogy elvennének valamit. Miért is tennék? Minden alkalommal lezajlik egy ilyen fajta beszélgetés. Mindig meg kell erősítenem a tiszta lapot. Alig hiszik.

"A tegnapi nap pedig egyszerűen lenyűgözött. Se pisszenés, se hang, egyikük nem csukta be csak a szemét....ámulok és bámulok! :D Ügyes vagy!" - ezt a visszajelzést kaptam a börtön személyzetétől.

Valami történik. 
Képzeljétek el, ha ezek a srácok tényleg megtapasztalják milyen az igazi béke és csönd. Milyen az, ha nem a körülmények irányítanak, hanem te tartod kontrollban önmagadat. Milyen az, ha megtanulják kezelni a stresszt? Milyen az, ha egészségesebbek és fogékonyabbak lesznek. Milyen az, ha emiatt tanulhatnak, könnyebben megy a tanulás. Milyen az, ha minden börtönben lesz jóga? Milyen az, ha elvégezhetnek tanfolyamot, és szabadulásuk után taníthatnak börtönben jógát? Miféle reménysugár ez? Mekkora út, lehetőség az életre, egy jobb egy új életre? Akár csak 1-1 elítéltnek?

Bele se gondoltam amikor ebbe az egészbe belevágtam miféle végkimenetelei lehetnek. Ennyire intim órám még nem volt, mint amit itt megéltem. Emberek talán először eszméltek arra rá, hogy többek, mint csont és hús. Hát ezért késtem ennyit a bejegyzéssel, mert ezt egyszerűen nem tudtam szavakba önteni.

 

A blogon megtalálható minden szöveg a szerző tulajdona. A szerző írásbeli hozzájárulása nélkül részben vagy egészben felhasználni tilos.

képek: google, pinterest

 

Panni és a fegyencek, második felvonás: Valahol, talán mindannyian rabok vagyunk

Rengeteg poszt megszületett a fejemben az elmúlt két hétben, vitriolos megjegyzések a piszkálódókra, kreatív visszaszurkálások, és hálakifejezés a támogatásokért. Intenzív két hét volt. Tegnap aztán megint tanítottam, és ez persze mindent felülírt, és most nem fogok visszapiszkálódni meg érveket felsorolni, semmi ilyesmit. Elmesélem mi volt, jó? És majd le fogom írni azt is, ami az előtte lévő hetekben történt, mert elég érdekes és tanulságos, de ez az egész most annyira bennem van és elmos minden mást, hogy nincs értelme nem ezzel foglalkozni.

Szóval voltam bent egy megbeszélésen a bv-ben a parancsnok úrral az első alkalom után, szuper fontos szerintem a feedback, és hogy a vezetőséggel összehangoltan történjen minden, nem pedig egy gerillaakció keretében pár jógaóra ami felépít nekem egy hírnevet és ennyi. Mert nagyon nem erről van szó. Szóval a parancsnok úr megkért, hogy most majd ne sírjak, inkább nevessek, mert csodajó ami történik. Az utcán nem sírtam most. Ezzel lelőttem a poént? Sorry

Hol is kezdjemTalán ott, hogy némi változás van. Csodaszép felújított tornatermet kaptunk a jógára. Nagy ablakok, látszik a kék ég, és süt be a nap! Jár a levegő, a falak világosak, ha nem látnám a rácsok padlóra és falra vetülő árnyékait nem is tudnám hol vagyok. Már csak a min jógázzunk kérdést kellett megoldani, és úgy gondoltam, vissza a gyökerekhez, ahhoz fordulok segítségért, akinek alapjaiban ezt az egész utat köszönhetem. Egy jógamatrac 8-10.000 Forint, és bár valóban fontos számomra ez a projekt, és hosszú távban gondolkodom, 10x ennyi pénzt nem áll módomban rászánni.

Sok évvel ezelőtt, amikor a karácsonyi bejgliháj megelőzése céljából betévedtem életem első jógaórájára, valami csoda történt. Életemben először (!!!) csönd volt a fejemben. Ezt amúgy fel sem fogtam akkor, mert szenvedtem mint a fene, kijöttem a 90 perc után, és csak nem értettem, hogy mi vaaaan?!?! Valami fura.. De mi? Jaaaahogy végre nem pörögtél semmin? Hogy végre magadra figyeltél? AhhaItt kezdődött a szerelem. Mindez a Hattyú Házban lévő bikram jóga stúdióban történt, (http://www.bikramyoga.hu) ahol is André Zsuzsi, a stúdió vezetője az első napokban adott nekem egy életre szóló jótanácsot: “Dobd ki a mérleget és a görbe tükröket, és kezdj el magadra figyelni.” Elkezdtem. Ezért tarthatok ott most, ahol tartok. Köszönöm.
Tudtam, hogyha valahol, itt biztosan t
ámogatásra lelek a fegyenc jóga projekt kapcsán is. A stúdióban évről évre felhalmozódnak alig használt matracok - tudjátok, a tipikus hirtelen felindulásból elkövetett életmódváltók jellemzője, a megveszem a legdrágább sportcuccot, felszerelést, mert azzal is mutatom, mennyire komolyan gondolom, majdhát igen, a matracok ott kallódnak és foglalják a helyet. És kaptam egy naaaagy ikeás szatyornyi, pontosan 11 matracot. Így ajándékkal mehettem már a rabokhoz, ami lássuk be nem egy rossz belépő… (esküszöm még arra is gondoltam sütök sütit, vagy valami, amolyan “szeressetek léccciiii” módon, ami nyilván tök botorság...  De imádok sütni. Ez más téma.)

Szóval az ezerkilónyi matraccal nekivágni a vonatozásnak annyira nem tűnt vonzó opciónak, így meggyőztem az öcsémet, hogy vigyen el kocsival, ultimate érv volt a projekt mellett, hogy nem kell annál jobb reggeli program, mint élőben végignézni az idegosszeomlásomat az izgulástól. Mert izgultam basszus, mit izgultam rettegtem megint! Hogy miért? Mert csak. Deee nem kell, nincs is rá indokod satöbbi, ne legyél gyáva, ne rinyáljál - kaptam a jobbnál jobb tanácsokat, de csak az forrongott bennem, hogy oké, értem én, hogy bátorítotok, de igenis, haddféljek és izguljak még jóó?

 

Az órára már egy fokkal kötöttebb tervvel készültem, mint az elsőre, meg a relaxot is megírtam, ami végülis elég kudarc volt, de erről később. Shit happens

Szóval a már ismerős ajtón be, mosoly, jöttem, igen, igen jógáztatniKét százados-ezredes-istentudja hányados is várakozott a belépésre, meg egy civil srác. Mondták beállnak ők is az órára, kell a stresszoldás. Welcome, fél óra múlva kezdünk. Erre az egyikük, óóó, ő már fél óra múlva sörözni fog. Végülis az is egy jó stresszoldás. Erre a válasz: Hát, a feleségem általában csak egyre idegesebb ha én sörözök :))) True

Szóval megint a mindent leadok, teló kikapcs etc, kiskulcs, széf, mágneskapu, a jógamatracok meg egyenként az átvilágítós cuccba, az itteni kapcsolattartóm örömmel üdvözöl, az ott dolgozók pedig segítettek felcipelni az ezerkiló jógamatracot.  

A fogvatartottak már vártak a tornaterem előtt, colgate-mosoly ismét, én megint extra zavarban, nem mutatom-nem mutatom, nyugiiii Panni, easy.

A sportért, mozgásért felelős hölgy ad nekem egy rövid eligazítást, és a fogvatartottaknak meghagyja, hogy jól viselkedjenek. Újabb bejegyzés témája jutott az eszembe: nőként a bv-ben.. Na, van itt topic bőven :)

 Szóval bementünk a terembe, ők amúgy olyan fokozatú büntetésben vannak, hogy nem járhatnak ide mozogni normál esetben, szóval jó kis változatosság volt már a helyszín alapból. Meg cirógató szellő az ablakokból - ezt kifejezetten élveztem.

Na, itt a mikulás, hoztam ajándékot, mindenki válasszon magának matracot, az nyer aki a pinket viszi. (A többi ilyen normál kék, zöld, fekete színű volt, és volt egy jujjpink matrac, nagyon kiváncsi voltam ki nyúl érte).

Erre lecsapott rá az egyik nagydumás vagány, ő király annyira, hogy pink matracon sem csorbul a pozíciója. Kapott pár na mivan, langyi lettél?beszólást, de elég hamar elpoénkodták az egészet.

Amúgy most heten voltak. Az úszó srác és egy másik nem jött, fogalmam sincsen miért. Az óra végét meg csak hatan fejeztük be.

 Ah, még nem írtam arról, miben voltam. Talán fontos. Megint egy virágos bő gatya, fekete ujjatlan, rá egy bővebb póló LOVE is the new black kihipózott felirattal. (Láttátok az Orange is the new black sorozatot? Amcsi börtön, mondjuk az női - és amúgy ott is van jóga. Szóval többrétegű az öltözékem jelentése. Amit nyilván rajtam kívül senki sem értékel(t) de én nagyon elmésnek gondoltam) Fehér-kék csíkosban akartam amúgy menni eredetileg, kis fricska, amúgy szerintem értékelték volna, csak nem találtam megfelelő fölsőt.

Na szóval az volt a tervem, hogy kb fél órában bemelegítünk meg csinálunk pár erőgyakorlatot, ami lefárasztja őket, és meg tudom nézni a mozágsukat nagyobb térben, és utána jógázunk. 

Kedvenc edzőtermem kedvenc bemelegítése az állatjárások, keressetek rá, “könnyűnek néz ki, belehalsz kettő lépés után” - tipus, gondoltam játszunk állatkerteset, kicsit oldódik a hangulat a bénázástól. Meg be is melegedünk, meg én is figyelem kinek hogy megy.

Oroszlánjárás, medve, pók-rák “Tanárnő, sok van még ebből az állatkertből?” :))
H
át, van még a gorilla, amin aztán elméláztunk, hogy ez valójában talán csimpánz lehet, de mivel nem vagyok majomkutató, meg a csoportból alapvetően senki sem az (btw gőzöm sincs mit dolgoztak, milyen végzettségűek, ez mondjuk érdekes, majd megkérdezem) szóval abban maradtunk, hogy ez valami majom téma, és inkább csináljuk, essünk túl rajta. Utánozzuk az állathangokat is?- a második hossznál ez a kérdés okafogyottá vált, ha akarta volna se tudta volna már, mert fáradt volt, heheAztán a végére a kis hasizmozós hernyó mászás, hab a tortán, utálták. Én is utálom :) De hasznos. 

Na aztán játszottunk 1 perc ON 30mp OFF játékot, különböző gyakorlatokkal. Kezdünk egy sima plankkel - azaz bocs, ez jógás blog: deszka póz :) “aaaaa, Panni, ez túl könnyű lesz, nem bízik bennünk, lehet valami nehezebb”Okéoké, nyugodtság van, csak csinálják. A perc vége felé már puposodnak a hátak, fordulnak kifele a könyökök, ejjnye fiúk, mi ez?

Plank-alkarra le-plank - úgy-ahogy megy, de a végén páran kifekszenek.
Guggolunk
és közben a kezünkkel machinálunk, itt megjelennek az első izzadságcseppek. Bevallom majd meghaltam, mert elég nehéz csinálni, közben instruálni, normálisan lélegezni etc.. Dehát, a respectet valahogy ki kell vívni. Volt aztán még pár tüdősebb feladat, és szünet.

Mindenki izzadt, liheg, igyanak, töröljék meg az arcukat, kezdhetünk jógázni. Ezzel az első sessiönnel az volt a célom, hogy egyrészt megnézzem hogy mozognak, hogy bírják, és hogy a mozgás vajon feltölti őket vagy kicsit lenyugtatja, könnyebb lesz befelé figyelni és precízen csinálni a pózokat.

No, kezdjük a talajon, úgyis annyit ugrabugráltunk, sarokülés, majd csecsemő póz, orron be orron ki blabla, miért csecsemő póz? Tényleg az a neve? Tényleg.. Dehát a csecsemő így fekszik (mutatja, féloldalt összegömbölyödik) Neeeem, az magzatpóz, amikor az anyuka hasában vannak. Ez már kijött. Ez kiscsecsemő. De tudják mi a spec tulajdonsága? Hogy még NEM TUD BESZÉLNI! Nem beszél. SSSSttt… Elég izgágák, alig nyugszanak meg, oké, felírva, a mozgástól felpörögtek. Tanulság. Kezdünk egy kis vállmobilizációs gyakorlattal, ezen ketten méltatlankodnak, hogy hiába gyakorolták, még mindig nem olyan mobil a válluk, mint nekem. Türelem..

Béka póz, jön pár célzás, kit mire emlékeztet, és röhögnek, hogy a menő vagánysrác a pink matracon pucsít. Nevetünk, majd csönd, mert kicsit megvariálom a feladatot, kapnak bele plusz elemeket, örülnek, hogy élnek.

Jön egy dinamikusabb rész (ja igen, ezt az órát úgy raktam össze, hogy 3-4 statikus gyakorlatot mindig követett egy dinamikusabb rész) plank (párdonbocsánat deszka póz) és onnan guggolás, meg hátrahajlás, és vissza, mindezt kínosan lassan és nagyon precízen. Itt már csönd volt és fókusz.

 Meséltem nekik a napüdvözlet gyakorlatsorról, és hogy most szétszedjük elemeire, megtanuljuk a részeit és a végén összekötve megcsináljuk. Mindenki kedvence a fekvőtámasz ugyebár, szóval úgy kezdtük, hogy deszka és onnan megtanultunk szabályosan fekvőzni és felnyomni magunkat kobra pózba. Megcsináltam, rögtön megkaptam a kedves bókot, hogy “hát ez nagyon szép”. Köszi, na gyerünk. Elég sokat kellett itt időznünk a helyes kartartással, mert folyton hülyén csinálták, nem engedték le magukat eléggé, a válluk előre esett, meg egy picit kellett horpaszt nyújtani előtte még, hogy szebb legyen a kobra, de végül azért mindenki elsajátította a dolgot.  

Na, mondom, most ugyanezt, de egylábbal. Miii??!! Ment a felhördülés, az egyik nagymenő meg elkezdett fekvőzni egylábbal, így dobálta a lábait, nem is tudom megmutatni hogyan, meg a könyöke kifele mozgott (am most terjed egy videó a neten. egy celebcsajaki 100 fekvőt csinál, és mennyire menő. Na ha rákerestek, kb ilyesmi volt a srác kar és testtartása csak még a lábait is felváltva dobálta hozzá).

Szóval megtanultunk helyesen egylábbal fekvőzni, kobra satöbbi. Itt már elég élesen kettévált a banda, Csak a lihegés volt azonos, a tudás nem. Differenciáljunk, akinek nem megy az csinálja simán, vagy deszkából nem engedi le magát, hanem rögtön átnyomja kobrába. Jó volt így lebontva megtanítani nekik, mert irtó erősek, nagyon terhelhetőek és tényleg lehet így gyorsan fejlődni.

Lefele néző kutyapóz… Éljen, ezzel már a múlt órán is befürödtem, mert folyton röhögtek a nevén, meg röpködött pár pajzán poén, gondoltam ezt most kihagyom, szóval háztetőnek vagy házikónak neveztem - már nem emlékszem - csak arra, hogy tök nehéz volt jól mondani. És akkor le-öhm, háztető tartás:)) A kötött vállak ezt sem tették könnyűvé, de ketten mondjuk álomszépen csinálták! Itt is tanultuk egylábbal is, hát a stabilitáson még dolgoznunk kell. No para, idő az van.

Szünet! Mosdó, inni, törölközni, akármi. Megrohamoznak, az egyikük aki múltkor próbált lenyűgözni a karja méretével a csuklóját fájlalta. Mutattam neki, hogy lenne érdemes terhelni. Mondta, hogy oké, de pár hónapja beleütött egy labdába, rosszul, és azóta fáj, és fogjam meg, van valami kiálló csontvég a csuklójában. Persze nem volt, meg megnéztem, minden irányba teljesen normálisan mozgott, de javasoltam neki, hogy nézesse meg orvossal, én nem vagyok doki, és nincsen röntgen szemem. Aztán azon röhögtünk, hogy az vicces lenne, ha az lenne, a veséjébe látnék.

 Ja igen, megfogtam a csuklóját. És tanítás közben már néha-néha hozzájuk értem, akinél úgy éreztem, hogy lehet igazítani, de nem durván és nem sokat. Tudjátok, csak jelzésérték-szerűen, kis segítség. Apró lépések a bizalom felé.

A szünetben az egyik srác, múltkor ő volt a legérdeklődőbb, vele beszélgettem a legtöbbet félrevonult, láthatóan valami bántja. Rákérdezek mi a baj, de nem válaszol, semmi.

 Odajött hozzám a pinkmatracos, hogy folytassuk (kb 5 perc telt el, én még lihegtem :P) készen állnak. Hát jó, gatya felköt, GO!

Statikus rész jön, Trikanasana és társai, kb 2 perc múlva a fiú, aki a szünetben félrevonult feláll, félretolja a matracot, és engedélyt kér arra, hogy kimenjen, abbahagyja. Azt mondta, képtelen most koncentrálni, nem szeretné elmondani, hogy miért, de ez most nem jó, és szeretne visszamenni. Persze menjen. Sokszor elnézést kér. Látom rajta, hogy tényleg valamilyen rossz hírt kaphatott, mert a múltkori után rá se lehetett ismerni. Ha tekintetétől eltekintünk a mozgásán is látszott a teljes dekoncentráltság. Nagyon rosszul érintett. A sima órák után ha valakinek testi-lelki baja van, szívesen beszélgetek, kibogózzuk, sokszor már az is számít, hogy csak elmondhatja valakinek. A jógázás pedig nagyon intim helyzet, érzelmek is szabadulnak fel. Rossz volt, hogy nem tudtam megbeszélni vele. Persze nyilván, semmi közöm hozzá, és ez pl egy nagy tanulás nekem, nem bevonódni.

Folytattuk tovább az órát, a már említett pózokkal, és nagyon sokat dícsértem őket, mert valami eszéletlen szépen csináltak néhányat. Nem is értették, mi van, majd elmagyaráztam, hogy elhihetik hogy királyak, mert nekem nem érdekem a semmire dícsérni. Mert ha rosszul csinálja, megdícsérem, és úgy rögződik be neki, hogy ez a jó testtartás, azzal totál magam alatt vágom a fát, nem lehet majd haladni. Adtam negatív feedbacket is, ahol kellett. Párszor megint lefektettem őket savasanaba csöndesen 1-1 percre, megvolt az instrukció, hogy merre kellene fordulni arccal. Hát ketten mindig egymás felé fordultak. Mondtam nekik, hogy mindegyikünknek jobb lenne ha azonos irányba néznének. Ááá, őket nem zavarja a másik. Oké, de engem igen, ha dumálnak, szóval légyszi neEz hatott, énüzenet, nem pedig leszúrás. (A fegyelmezésről itt írtam még egy kicsit)

(Apróságok: Keresztbe fordíttattam a matracot, álljanak a matrac bal végébe, felém fordulva. Én előttük voltam, de kicsit a terem bal szélén, nem pont középen. És az egyikük a terem jobb szélén, valóban felém forduva állt, nem egyenesen előre nézve, pedig úgy értettem. Mire kibogoztuk, hogy mi a hiba, nem a bal-jobbot keveri, hanem ő tényleg felém fordult. Innentől kezdve figyeltem, hogy ha ilyet mondok pont előttük, középen álljak. Na meg az örök problem, bal és jobb. Volt az ablak felé meg a fal felé instrukció, de egyikük notóriusan fordítva csinálta ő külön instrukicókat kapott.)

Napi cuki: Magastartásban volt a kezünk, és mondtam, hogy az ujjak hegyével is nyújtózkodunk, nem lógnak az ujjak élettelenül, és erre megmozgattam az ujjaimat, utánozva azokat, akik nem jól tartják. Erre az összes elkezdteugyanúgy mozgatni. Légzés instruálásnál szintén. Belégzés, mutattam a kezemmel hogy feltöltjük a tüdőt, és volt amelyik utánozta a kézmozdulataimat :)

 

Végére jött a fekete leves, akarom mondani a hab a tortán, vagy a koktélcseresznye, 10 lassú kör napüdvözlet. Benne egylábas nehezített körökkel, folyamatos kontroll és odafigyelés. Szó nélkül végigcsinálták.

Flow, koncentráció. Izzadtságcseppek, erős mozdulatok, lágy összekötések. Mély lélegzetvételek és hosszú kifújások. Látszott ahogy összeérik bennük a sorozat. Ahogy kialakul a harmónia, és nem akad meg. Nem pózokat gyakorolnak, nem tornamutatvány, hanem tényleg jógáztak. Testileg és szellemileg is. Ez volt az óra csúcspontja, a 6-7. kör környékén. Álomszép volt!

Utána relax. Testrészről testrészre szokásosan, majd könnyű vizualizálós játék, képzeljenek el egy kedvenc helyet, ahol béke van és biztonság van blabla - na itt bukott meg az egész, mert az egyik megszólalt, h jahh, a börtön és megbomlott a csönd. Totál nem tudtak elvonatkoztatni, a szem becsukás kettő részéről most elmaradt, szóval változtattam, és a légzésfigyelésre, irányításra helyeztem a hangsúlyt. Ebben a témában majd fogok segítséget, szuperviziót kérni, mert egyelőre nem látom merre induljak el a megoldás felé.
A légzésre figyelés viszont hatott, elcsendesedtek, egészen sokáig benne maradtak, majd lassan keltek fel, egészségükre etc.

 Jöttek a kérdések. A szokásos, fekvő, húzódzkodás és a házifeladatok. Összeírtam nekik 3 vállmobilizáló és 3 háterősítő feladatot, a bv.-ben dolgozók közreműködőek, lefénymásolják és szétosztják. Egyikük a kézenállást, másik a fekvőt, harmadik és negyedik a húzódzkodást akarta megtanulni helyesen.

 Kértem, hogy mutassa meg hogy csinálja, és megmutatta, nagyon széles fogással csak karból húzta fel magát, farizom, has és hát totál nem aktivizálva. Éljeeeeeen, nyertem. Volt bent két TRX - azon mutattam neki lapocka aktivizálós feladatokat, és ezzel megúsztam a húzódzkodó bemutatót :)

Soksok kérdés, és közben szó nélkül összecsavarták a matracokat, vissza mindent a helyére, akkor két hét múlva ugyanitt viszlát!

Beszélgettem a dolgozókkal, most újak is látták az órát, mondták, hogy még nézni is fárasztó volt, és hogy zseniális, ezek tényleg fókuszáltak, alig rosszalkodtak, tényleg sikerült lekötnöm őket két órán keresztül, ami isszonyat ritkaság, és wow. És csak így tovább. Megbeszéltük, hogy két hét múlva folyt. köv, és kimentem. Megint kapuk, aláírás, széf satöbbi. szokásoshehe

rgetett az adrenalin, nem éreztem sem fáradtságot, sem semmit. Becsekkoltam telefonon, hogy élek, két kéz két láb a helyén, harmincakárhány fog is megvan, és nem a zsebemben, no para. Vonatra fel, ittam kávét, kerek a világ, majd vonatról le, na és ott pukkantam ki. Két villamossal jutottam haza, az 59-esre úgy szálltam fel, hogy kb inkább mászásnak volt nevezhető. Lerogytam a kismamák/öregek/betegek/kutyások részére fenntartott székre, és eltökéltem, ha valaki belémköt, megkérem, h válasszon melyiket játszam el - kidugjam a pocim, ráncos legyek, köhögjek vagy ugassak, de az fix, hogy képtelen vagyok arrébb menni, bocs.

Hazaértem, lerogytam a kanapéra, feküdtem egy jó ideig, jött ki a feszkó, megint folyt egy picit a könnyem. Fizikailag lelkileg és szellemileg is totál lenullázódtam. Azt látom, hogy respektet úgy lehet kivívni náluk, ha látják, hogy én is csinálom a gyakorlatokat végig velük. Csinálni, közben insturálni, hibát javítani, fegyelmezni, lelkesíteni egyszerre - hát naAmikor tartod a fekvőt a legalsó pozícióban tök helyesen és közben szépen mindegyiknek elmondod hogy hogyan csinálja. Guggolásnál ugyanezTotál leamortizálódtam, kellett egy pár óra míg magamhoz tértem.

Hat a közeg, hatott nagyon, hogy annak a srácnak valami baja volt. Erősnek kell lenni fizikailag és lelkileg is. Rettentő sokat tanultam ebből a második alkalomból, sokkal nehezebb volt, mint az első. Úgy kell valamiféle ő világukra, csoportjukra, lehetőségükre szabott általános elvet kidolgozni, hogy közben legyen személyes is. Rengeteg gondolat cikázik a fejemben, a relaxációtól kezdve a konkrét jógapózokon át. Jó nagy ez a fa, amibe belevágtam a fejszémet, és még nem látom a végét.

Halkan és titokban már megfogalmazódott egy út, ahová tartok a börtönös jógaórákkal. Az zsiványok reakciói, az intézet visszajelzései, az alapítványok és egyesületek, magánemberek akik megkerestek mind mind azt erősítették meg bennem, hogy jó ez az út. Hogy így lehet változást elérni. Tanítással, iránymutatással, figyelemmel.

Hogy mit érzek? Szeretek tanítani. Energiát adni, motiválni, utat mutatni. 4x1 óra foglalkozáson túl úgy tűnik már ők is felfogták, hogy itt valami történik, ebből tényleg profitálhatnak. Együttműködőek érdeklődőek. Csillogó szemek, csupa lehetőség. Félelmetes, nem?

 Valahol talán mindannyian rabok vagyunk. Pénz, hatalomvágy, rossz kapcsolatok, saját kishitűségünk rabjai.. Ők éppen egy börtön falai között vannak. De most kapnak valamit, ami felnyithatja a szemüket - hát nem csodálatos, és egyben hátborzongató, hova vezethet mindez?

Kicsi vagyok.. Növök fel a feladathoz. Folyamatosan tanulok. És nem győzöm ismételni mennyire hálás vagyok. Köszönöm.

ps: csináltam egy facebook oldalt, ahova mindig kiposztolom ha írtam a blogra, vagy ha van valami történés. (https://www.facebook.com/fegyencjogaprojekt?fref=ts)

 

A blogon megtalálható minden szöveg a szerző, Bakonyi Panni tulajdona. A szerző írásbeli hozzájárulása nélkül részben vagy egészben felhasználni tilos.

képek: google, pinterest

Az utcán sírtam az első börtönjóga óra után

"Álmomban sem hittem volna, hogy egy barátoknak írt blogbejegyzés ilyen utat fog bejárni. Nagyon örülök, hogy ennyien olvastátok. Péntek reggel egy rövid időre inaktiváltam, mert hibáztam azzal, hogy nem kértem előre engedélyt a közlésére - nem gondoltam, hogy az ismerősökön kívül bárkit is érdekelne. Öröm, hogy pár óra alatt megkaptam a publikálásra az engedélyt, a börtön vezetőségének köszönhetően. Nagyon boldog vagyok, hogy számukra is ennyire fontos a projekt, hálás vagyok, hogy a részese lehetek. Köszönöm. 

És szintén köszönöm a sok támogató megkeresést, igyekszem mihamarabb válaszolni mindre." 
2015.08.14.

Íme a bejegyzés 2015.08.13-ról:

Szerda hajnali egykor beállítottam az ébresztőmet 5.50-re, reggel fél nyolc és nyolc között volt jelenésem az egyik bv. intézetben.
Keveset aludtam, azt is forgolódva. Persze az 59-es villamos az orrom előtt ment el, de egy kicsit gonosz vigyorral nyugtáztam, hogy ha kések, nem akkora tragédia, megvárnak, hova is mennének...

A vonaton műzli és laktózmentes tejes kávé, robogunk, összemosódik a táj, ki-ki munkába, iskolába igyekszik, én meg... És rámtört a félelem, és az egész hirtelenjében nagyon rossz ötletnek tűnt.

Aztán azokra gondoltam akik támogatnak és mellettem állnak, és próbáltam megnyugodni. Leszállás, séta, majd feltornyosult előttem a börtön. Hatalmas falak, szögesdrót, ablak alig, megrémültem.

121102064951-turkey-prison-story-top.jpg

 

Odasétáltam az ajtó elé, se kilincs, se semmi, majd váratlanul megszólított egy hang, ki vagyok, mit akarok? Akkor vettem észre a hangszórót, mondtam a nevemet, és hogy jöttem jógát tanítani.
Nyílt az ajtó, szembetaláltam magam egy üvegfallal, ami tükröződött. Mögötte az őr, kérte tőlem a személyimet, persze a tárcámban eltűnt, szóval a szerencsekártyám, az összes pénzem, kisöccs fotóm, motivációs üzenetem, kávés kuponom a tálcában landolt, és már láttam, ahogy megszégyenülten ballagok vissza a vonat felé, mert elhagytam a személyimet és nem engednek be. Aztán meglett :) Kaptam kiskártyát, meg egy kulcsot egy széfhez, amibe a nálam lévő összes dolgot ki kellett pakolnom. Persze telót, adatrögzítő és adathordozó cuccokat. Mindent. Aztán át az üvegajtón, meg egy mágneskapun, reptéri ellenőrzés feeling, csak most nem nyaralni mész, hanem épp bezárnak. Táska check szintén.

fullsizerender.jpg

Így voltam felöltözve. A cél az volt, hogy normális legyen, tudjak benne mozogni, de ne legyen sem feszes, sem rövid, sem kivágott.

És a következő ajtó mögött vártak rám az itteni koordinátoraim, kapcsolattartóim. Sok sok biztonsági ajtón át és néhány körleten keresztül jutottunk el az irodába, ami az egyik olyan folyosón van, ahol a fogvatartottak szabadon grasszálhatnak. Nagyon nem tudtam hogy viselkedjek, mik a szabályok, szóval miután leültünk hármasban kérdések tömkelegét zúdítottam rájuk.

Kaptam 10 erőszakos bűncselekményért fegyházban ülő, nagybüntetés töltő (van, aki majd' 15 év múlva szabadul, és ki tudja mi óta ül már) fiatal férfit. Azaz csak kilencet, mert a 10. valamiért büntetést kapott, és nem jöhet. De majd csatlakozik. Na itt éreztem azt ismét, hogy oké, Panni, OLAJRA! És őszinte leszek, nem tudom miért nem léptem le, rettegtem. Ülünk az irodában, zavaromban és félelmemben butaságokat kérdezek, próbálok felkészülni, összerakni a fejemben 5 mondatot amit elmondok, esélytelen. Ránézek a listára, van rajta egy arab név is. Mondom, ne. Képtelen leszek kétnyelven tanítani ilyen körülmények között, ez túl sok, léptem. Megnyugtatnak, hogy magyar anyanyelvű. Ok, minusz egy stresszfaktor. Így már csak 999 cikázik a fejemben...

Zajongás a folyosón, átmozgatták a jógások egy részét, menjünk be a terembe. Találkozunk, köszönnek, vizslatnak, zavarban vagyok, majd semmibe se vesznek. A terem kb. 40 négyzetméter, közösségi helyiség tele székkel, egy csocsó és egy pingpongasztal, szőnyegekkel. Jelenléti ív, beszélgetnek, mintha ott se lennék. Lassan szállingóznak a többiek is, aláírás, mi lesz ez? Mi az a jóga, ne higyje azt senki, hogy tud bárki is újat mutatni nekik, ők aztán erősek mint a bivaly és ehhez hasonlók. Kértem, hogy pakoljunk el, felkapok két széket, és megkapom az első kedves gesztust, az egyikük kiveszi a kezemből őket, hogy ne én cipeljek, annyit nem ér a jóga, hogy megsérüljek. Az első kérdés pedig az, hogy vajon ő is ilyen mosolygós lesz-e, mint én vagyok jóga után? Mondtam, hogy igyekszem majd hogy így legyen.

Három szóban bemutatnak, addig körbenézek, kik is ezek a zsiványok. 20-40 év közöttiek. Fiatalok mind. Rövid haj, van aki kopasz. Tetoválások tömkelege. Rabruha, tyúklábmintás gatya és ing. Nagyrészük kigyúrt, izmos, nagyon jó kondiban lévő, ketten kicsit tunyábbak, de inkább átlagosnak mondanám őket. Van két szemlélődő, nem is ülnek szembe velem, hanem oldalt, közel az ajtóhoz, van pár nagydumás vagány, és néhány érdeklődő. Ahogy azt az amerikai filmekből ismerjük mind.

Én jövök, néznek mind. Extra zavarban vagyok, keresem a szemkontaktust. Bemutatkozom, elmondom, a sztorit, hogy hogyan is kerültem ide, honnan jött az ötlet. Nevetnek a véletleneken. Beszélek a gyerekkoromról, mozgásról, miket csináltam, és mi a célom ezzel a jógás mozgásos témával. Mesélek a jógáról, nevetünk a melegen, hogy Bikram megirigyelné. Kérem, hogy beszéljenek, sportmúltról, sérülésekről, tudják-e mi az a jóga. "az ahol labdán ülnek?" "ahol a lábukat meg a kezüket olyan hülyén összetekerik?" Mesélek arról, hogy edzettem sportolókat, crossfittereket, futókat, higgyék el, tudok olyan dolgokat adni nekik, ami elfáraszt, megizzaszt, és jó hatással lesz a testükre. Nem hiszik. Kóstolgatnak, szemtelenek. Van aki folyamatosan beleszól.

Magyarázok nekik, hogy az a célom, hogy tényleg úgy teljen ez a két óra, ahogy nekik a leghasznosabb. Ezért most igény és helyzetfelmérünk. hogy utána jobban személyre lehessen szabni. Páran kinevetnek. Őrök ellenőriznek, nézik, mit csinálunk. Néhány rab is bekukucskál.

Kezdődik az óra, szokásos kezdés, Tadasana, csukott szemmel. Lélegezz, figyelj befele, hunyd be a szemed. Nem hunyták, néznek furcsán, nem értik. Nekem sem esik le miért nem csukják be a szemüket. Bizalom kontra börtön...

Haladunk lassan, kóstolgatnak, dumálnak, fegyelmezetlenkednek, próbálják csinálni a gyakorlatokat. Magyarázok, mutatom, javítgatok. Nem érek hozzájuk. Még korai lenne. Egy egy nehezebb gyakorlat után megizzadva kezdik elhinni és érezni, hogy ez jó, ez kemény lesz. Jól esik nekik a gerinc átmozgatása. A válluk kötött, nevetünk, hogy alig tudják összefonni a karjaikat.

Flow-ba kerülök. Tanítok. Nem rabokat, hanem embereket. Látom a testüket, hamar felmérem mi a helyzet, mi lesz nekik jó. Kísérletezem igazam van-e. Nézem a reakcióikat. Dícsérek, sokat. Bal oldalamon áll egy csöndes fiú. 30-35 körüli lehet. Tele tetovált, nagyon harmonikus testalkattal. Szó nélkül. Úszott, mondta még az elején csöndesen. Nagyon koncentrál és gyönyörűen csinálja a gyakorlatokat. Van testtudata. Nagyon megdícsérem. Csillog a szeme, próbál a légzésre is figyelni. A többieket is dícsérem. Nem értik. Teljesen elfelejtem, hogy hol vagyunk, csak tanítok, és talán egy picit ők is elfeledkeznek róla. Új impulzusok, új hangvétel, új élmények.


Elfáradunk. Szünet. Megrohamoznak a kérdéseikkel. Van aki boxolt régen, és... Van akinek fáj a háta. A másikuk a válláért van oda, hogy mennyire izmos, de egyáltalán nem mobil, mit kezdjünk vele...

prison-workout.png

Második rész, lent a talajon. Fekszünk, térdelünk, guggolunk, erősödünk és nyújtunk. Ahol tudom bevonom őket. A guggolásnál látom a tiszteletet a szemükben, megdícsérem aki tudja, hogy sarok a talajon, térd nem esik be, gerinc egyenes, mutatom is, felhördülnek, beszélünk egy kicsit deadliftekről, fekvenyomásról, a fekvő is szóba kerül. Mutatom, csodálkoznak, egy nő aki tud fekvőzni és érti némileg a fitnesz szlenget.

Beteszek pár izzasztó gyakorlatot, és nagyon buzdítom őket. Koncentrálnak, és kibírják. Csinálják, és minden gyakorlat után visszajelzik, hogy kinek hogy volt ez jó vagy nemjó. Kicsit elkezdenek fegyelmezetlenkedni. 1 perces néma csöndes, hulla pózban fekvéseket írok elő. Mint legnehezebb feladat. Az csak utólag esett le, hogy a hulla póz kifejezés lehet nem annyira nyerő itt. Ez hat. Megnyugszanak. Egyre többen csukják be a szemüket. Egyensúlyozunk, kiesnek, kártyavár, dominó-birodalom. Nagyon nevetünk. Aztán jobban megy. Már nem tudom hol vagyok, nem érdekel. Tanítok.

Fekvőtámasz, kar és kéztámaszos pózok. Megszenvedünk a jó vállpozícióval, könyökhajlat forgatással. Gerinccsavarás a végén és relax. Fekszenek hanyatt. Beszélek, semmi extra, csak testrészekre koncentrálunk megfeszítjük, ellazítjuk őket, és lélegzünk. Teljes jóga légzés. Nem szerettem volna az elején érzelmekre ható mélyrelaxot. Lassan megnyugszanak. Mindegyikük becsukja a szemét. Kint cellaajtó csapkodás. Ők csöndesek, gyakorolják a légzést, és csukott szemmel mozdulatlanul fekszenek. Beszélek, kb 10 percig vagyunk így.

Relax vége, csöndben maradok. Megdícsérem őket, hogy gyönyörűen jógáztak, és maradjanak még legalább 8-10 lassú légzésig így. Aztán csendben jöjjenek ki a pózból, ne zavarják a társaikat. Így maradnak, talán picit tovább is. Nagyon béke van. Látom ahogy emelkedik és süllyed a mellkasuk, lassan és egyenletesen lélegeznek. Lassan éledeznek fel, mozgolódnak. Az egyikük felsóhajt:

"és ehhez börtönbe kellett kerülnöm, hogy ezt megtapasztaljam?"
helyeslő morgás.
"Jógázunk a börtönben. Hihetetlen, nem?"

De az...

prisonyoga_featured-copy.jpg

Beszélgetünk. Lelkesek, mesélnek, ki mit szeretne, milyen gyakorlatot, erősítőst, nyújtóst, az egyiknek a hátára kellene valami, mert az ágyéki lordózisa fokozott. A másiknak a lúdtalpa. A vállmobilitásra mindegyikük rákattant. És arra is, hogy szép legyen a tartásuk. És lábra, fenékre gyúrunk majd. Együtt vagyok 9 zsivánnyal egy teremben, sportról, testről, megoldásokról beszélgetünk, mint bárhol máshol. Csúnyán néznek arra, aki rámnéz csúnyán kintről vagy beszól. Kérnek cellában gyakorolható feladatokat. Két hét múlva lesz a következő óra, nagyon várják, miért nem már holnap?!
Visszasétálunk a rácshoz, elviszik őket, köszönnek, köszönök. Beszélgetek az itteniekkel. Azt mondják zseniális volt. Hogy olyan kisugárzásom és kommunikációm van, ami ritkaság, és csoda volt bent.

Búcsúzom, kimegyek a sok kapun, visszaszerzem a széfből a cuccaimat, csapódik a faajtó mögöttem, engem meg ráz a hideg és folyik a könnyem. Ténfergek az utcán, nem tudom még mi mit jelent, és mi történt, csak azt érzem, hogy valami nagy és jó. És nem én csináltam, rajtam csak átfolyt. Lassan esnek le a jelentősségteljes dolgok. Pl a csukottszemek és hasonlók. Mennyire fogékonyak voltak...

Nincsenek illúzióim. Nem tudom mi lesz a következő alkalommal. Készülök rá, nekik, mert fontos nekik talán. Azt érzem sokkal többet kaptam, mint adtam. Még most is a hatása alatt állok. Várom a következő szerdát. Nyitott vagyok.

ps: Azt gondolom, hogy az, hogy ez a projekt létrejöhetett, és annyi más fejlesztés és tanfolyam, nevelés folyik a börtönökben az első kis lépés egy egészségesebb rendszer felé. Nagyon hálás vagyok, hogy a része lehetek, és minden elismerésem a bátor és újító vezetőségé. Köszönöm.

ps: csináltam egy facebook oldalt, ahova mindig kiposztolom ha írtam a blogra, vagy ha van valami történés.

A blogon megtalálható minden szöveg a szerző, Bakonyi Panni tulajdona. A szerző írásbeli hozzájárulása nélkül részben vagy egészben felhasználni tilos.

képek: google, pinterest

Második - GYIK és tervek

Sok kérdést kaptam az első bejegyzés óta, gondoltam leírom a leggyakoribbakat.

- Nem félsz? Nem veszélyes? 
- Nem. Teljesen biztonságban leszek. 

- Lelki és fizikai inzultus?
- A fizikai inzultus teljességgel kizárva. A fogvatartottaknak ez egy jutalom. Ki kellett érdemelniük, hogy részt vehessenek ezen a foglalkozáson, várják, lelkesek. Szabadulás előtt állnak. Nem játszanának be semmiféle tiszteletlenséget ami esetleg plusz büntetéssel járhatna. 
Elvégeztem tavaly egy önkéntes képzést, ami pontosan a börtön beli szituációkra készített fel. Létezik a börtön ártalom, tapasztaltam is, és fogok még erről írni. Elképzelhetetlen világ, amit nehéz letenni amikor kilépsz az ajtón. A szeretteim támogatása mellett amennyiben szükség lesz rá, szaksegítséget is igénybe fogok venni az ott tapasztaltak feldolgozására.

- Hol lesz az óra? Bilincsben lesznek? Vagy a cellájukban?
- Egy külön teremben lesz az óra. Én preferáltam volna a szabadteret, de jelenleg nem megoldható.

deuel-4.jpeg

- Fogod tudni ki mit követett el?
- Nem. Nem is érdekel. Nem ítélkezni megyek, és mivel emberből vagyok, nyilván nehezebb lenne számomra is objektíven és pozitívan hozzáállni ha tudnám. 

- Mennyi ideig tart majd 1-1 óra?
- 60 percre tervezek. Lehet előtte utána egy kis beszélgetés, értékelés. Meglátjuk.

Elkezdtem gondolkozni az első óra tematikáján. Mivel nem ismerem a résztvevőket, nagyon pontosan tervezni nem tudok. Egyébként sem szeretek teljesen fix óratervvel tanítani, mert annyi minden befolyásolhat ami miatt személyre kell szabni. 

Az első alkalom elején szeretnék beszélgetni velük, átnézni miket is fogunk csinálni és felmérni milyen fizikai állapotban vannak néhány egyszerű gyakorlat segítségével. Igazából mind a két végletet el tudom képzelni, hogy nagyon jó kondiban és hogy teljesen elhanyagolt állapotban lesznek, ennek megfelelően kell majd alakítani és egymásra építeni az órákat. Egy hét és kiderül minden!

 

A blogon megtalálható minden szöveg a szerző, Bakonyi Panni tulajdona. A szerző írásbeli hozzájárulása nélkül részben vagy egészben felhasználni tilos.

képek: google, pinterest

Első - coming out

... avagy hogyan bontakozott ki a projekt, céljaim és félelmeim

Tavaly június óta szervezem és tervezem az újabb önkéntes projektemet, ami, és ez most már hivatalos 2 hét múlva elkezdődik.

Lassan körvonalazódott számomra, hogy mi is lehet a feladatom ebben a nagy világban, nem lévén oly szerencsés, hogy nulla évesen tudjam már hogy mérnök vagy masiniszta szeretnék lenni... 

Szeretném ha az emberek egészségesek és boldogok lennének, ja igen, ez olyan szépségversenyes "and world peace" 

 

de komolyra fordítva a szót, többek között azon munkálkodom, hogy minél több emberhez eljuttassam, minél több emberrel megismertessem a mozgás okozta gyermeki örömöt, az egészséges és helyes mozgásminták elsajátítását. Ezért tanítok kültéren és beltéren, irodákban, házak tetőteraszán, sportolóknak és átlag embereknek. Test és lélek, szellem formálása.

Na de vissza a börtönhöz. Furcsa véletlenek sorozata után merült fel a kérdés, hogy lenne-e hozzá merszem, rabokat tanítani. Rabokat jógáztatni. Reflexből rávágtam, hogy persze. 


Aztán elkezdtem gondolkodni, kielemezni a helyzetet, mit is jelent ez nekem, és mit jelenthet a fogvatartottaknak, és a társadalomnak.

A BV-ben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a resztoratív technikákra. A resztoratív (azaz helyreállító) gyakorlatok célja, hogy a konfliktusban érintett személyek szükségleteinek feltárásával oldja fel azt, és állítja helyre a károkat. Konfliktusban érintett személyek alatt pedig nem csak az elkövetőt, hanem a sértettet is értjük! A módszer tehát lehetőséget biztosít arra, hogy az érintettek közötti kapcsolat is helyreálljon, ne “csak” a kár kerüljön megtérítésre.

Ha egy szociálisan hátrányosabb környezetben valaki bűnt követett el, őt kiragadjuk a környezetéből, összezárjuk X időre hasonszőrűekkel majd visszahelyezzük ugyanabba a környezetbe, mit értünk el vele? Azt, hogy az X ideig mi etetjük és fizetjük a rezsijét. Ha a fogvatartottakat nem próbáljuk meg képezni, formálni, akkor teljesen fölösleges a börtön, mint intézmény, mivel a büntetése letelte után ugyanúgy folytatódik minden. A bűnismétlések aránya magasabb, mint 50%!!!

Mikor édesanyámnak említettem min gondolkozom, egy kérdése volt csak, azt sem hozzám intézte, inkább az égiekhez, hogy Miért pont az ő lányának kell lennie a legidiótábbnak széles-e világon? Hogy miért nem csecsemőket, szegényeket, vagy akár normál embereket találok meg, miért a rabokat. (amúgy a válaszom, sok órát tartok, akinek nincs pénze rá jöhet ingyen, mert azt gondolom akkora csoda van a kezemben, a rendszer amit kidolgoztam annyira működik, hogy az, hogy valakinek nincsen pénze nem szabad, hogy akadály legyen abban, hogy járjon hozzám és fejlődjön. Akinek meg van, úgyis ad, van, hogy többet. Adományos alapon tanítok).

Szóval gondolkoztam, és arra jutottam, hogy ha csak egy rab is az óráim hatására picit nyugodtabb lesz, jobban kezeli a stresszt, vagy (test-)tudatosabbá válik, avagy az élvezeti szerekről való leszokásban kap segítséget, egészségesebb lesz, megszűnek a fájdalmai, nyugodtabb lesz, akkor már megérte

És végül ezért vállaltam el. Mert hiszek abban amit csinálok, és hiszem, hogy ha nem is mindenkit lehet megmenteni, de ha elegendő impulzust kapunk, tudunk változni. 

Az odafigyelésre ilyen fogékonyan reagálnak, mi lett volna ha ezt időben megkapják? A rendszer miért segélyt ad, miért nem esélyt? Miért nem nevel, oktat, szeret, véd, miért kell elkallódnia ennyi embernek? Próbálok a projektemmel esélyt adni, utat mutatni.

Sok kérdést kaptam, hogy ilyen-olyan gonosztevőknek miért akarok én jót? Hol a jól megérdemelt bosszúszomj satöbbi. Nem tudok ezekre jó válaszokat adni. Kísérlet ez számomra is. Kiváncsi vagyok mit tudok, és mit tud az a jóga alapú rendszer amit kitaláltam ilyen környezetben. Fizikailag, mentálisan és lelkileg is korlátozottan. 

Amerikában működik. Felvettem a kapcsolatot az ottani prison yoga projekt vezetőjével. Még nem válaszolt... De sok tanulmányuk bizonyítja, hogy a rabok általános közérzete, stresszkezelése sokkal jobb az órák hatására, és a drogról való leszokást is segíti.

Ez a blog személyes. Sok dolgot a titoktartási miatt nem írhatok meg. De le fogom írni a gondolataimat, félelmeimet, tapasztalataimat és az élményeimet. 

Bizonytalan és kiváncsi vagyok. 
Örülök, ha támogattok, és örülök annak is ha teljesen hülyének néztek. Az azt jelenti, hogy valami nagyot és érdekeset csinálok. Augusztus második hetében kezdés. Stay tuned!

 

 

A blogon megtalálható minden szöveg a szerző, Bakonyi Panni tulajdona. A szerző írásbeli hozzájárulása nélkül részben vagy egészben felhasználni tilos.

képek: Google, pinterest