Rengeteg poszt megszületett a fejemben az elmúlt két hétben, vitriolos megjegyzések a piszkálódókra, kreatív visszaszurkálások, és hálakifejezés a támogatásokért. Intenzív két hét volt. Tegnap aztán megint tanítottam, és ez persze mindent felülírt, és most nem fogok visszapiszkálódni meg érveket felsorolni, semmi ilyesmit. Elmesélem mi volt, jó? És majd le fogom írni azt is, ami az előtte lévő hetekben történt, mert elég érdekes és tanulságos, de ez az egész most annyira bennem van és elmos minden mást, hogy nincs értelme nem ezzel foglalkozni.

Szóval voltam bent egy megbeszélésen a bv-ben a parancsnok úrral az első alkalom után, szuper fontos szerintem a feedback, és hogy a vezetőséggel összehangoltan történjen minden, nem pedig egy gerillaakció keretében pár jógaóra ami felépít nekem egy hírnevet és ennyi. Mert nagyon nem erről van szó. Szóval a parancsnok úr megkért, hogy most majd ne sírjak, inkább nevessek, mert csodajó ami történik. Az utcán nem sírtam most. Ezzel lelőttem a poént? Sorry…

Hol is kezdjem… Talán ott, hogy némi változás van. Csodaszép felújított tornatermet kaptunk a jógára. Nagy ablakok, látszik a kék ég, és süt be a nap! Jár a levegő, a falak világosak, ha nem látnám a rácsok padlóra és falra vetülő árnyékait nem is tudnám hol vagyok. Már csak a min jógázzunk kérdést kellett megoldani, és úgy gondoltam, vissza a gyökerekhez, ahhoz fordulok segítségért, akinek alapjaiban ezt az egész utat köszönhetem. Egy jógamatrac 8-10.000 Forint, és bár valóban fontos számomra ez a projekt, és hosszú távban gondolkodom, 10x ennyi pénzt nem áll módomban rászánni.

Sok évvel ezelőtt, amikor a karácsonyi bejgliháj megelőzése céljából betévedtem életem első jógaórájára, valami csoda történt. Életemben először (!!!) csönd volt a fejemben. Ezt amúgy fel sem fogtam akkor, mert szenvedtem mint a fene, kijöttem a 90 perc után, és csak nem értettem, hogy mi vaaaan?!?! Valami fura.. De mi? Jaaaa… hogy végre nem pörögtél semmin? Hogy végre magadra figyeltél? Ahha… Itt kezdődött a szerelem. Mindez a Hattyú Házban lévő bikram jóga stúdióban történt, (http://www.bikramyoga.hu) ahol is André Zsuzsi, a stúdió vezetője az első napokban adott nekem egy életre szóló jótanácsot: “Dobd ki a mérleget és a görbe tükröket, és kezdj el magadra figyelni.” Elkezdtem. Ezért tarthatok ott most, ahol tartok. Köszönöm.
Tudtam, hogyha valahol, itt biztosan támogatásra lelek a fegyenc jóga projekt kapcsán is. A stúdióban évről évre felhalmozódnak alig használt matracok - tudjátok, a tipikus hirtelen felindulásból elkövetett életmódváltók jellemzője, a megveszem a legdrágább sportcuccot, felszerelést, mert azzal is mutatom, mennyire komolyan gondolom, majd… hát igen, a matracok ott kallódnak és foglalják a helyet. És kaptam egy naaaagy ikeás szatyornyi, pontosan 11 matracot. Így ajándékkal mehettem már a rabokhoz, ami lássuk be nem egy rossz belépő… (esküszöm még arra is gondoltam sütök sütit, vagy valami, amolyan “szeressetek léccciiii” módon, ami nyilván tök botorság...  De imádok sütni. Ez más téma.)

Szóval az ezerkilónyi matraccal nekivágni a vonatozásnak annyira nem tűnt vonzó opciónak, így meggyőztem az öcsémet, hogy vigyen el kocsival, ultimate érv volt a projekt mellett, hogy nem kell annál jobb reggeli program, mint élőben végignézni az idegosszeomlásomat az izgulástól. Mert izgultam basszus, mit izgultam rettegtem megint! Hogy miért? Mert csak. Deee nem kell, nincs is rá indokod satöbbi, ne legyél gyáva, ne rinyáljál - kaptam a jobbnál jobb tanácsokat, de csak az forrongott bennem, hogy oké, értem én, hogy bátorítotok, de igenis, hadd’ féljek és izguljak még jóó?

Az órára már egy fokkal kötöttebb tervvel készültem, mint az elsőre, meg a relaxot is megírtam, ami végülis elég kudarc volt, de erről később. Shit happens…

Szóval a már ismerős ajtón be, mosoly, jöttem, igen, igen jógáztatni… Két százados-ezredes-istentudja hányados is várakozott a belépésre, meg egy civil srác. Mondták beállnak ők is az órára, kell a stresszoldás. Welcome, fél óra múlva kezdünk. Erre az egyikük, óóó, ő már fél óra múlva sörözni fog. Végülis az is egy jó stresszoldás. Erre a válasz: Hát, a feleségem általában csak egyre idegesebb ha én sörözök :))) True…

Szóval megint a mindent leadok, teló kikapcs etc, kiskulcs, széf, mágneskapu, a jógamatracok meg egyenként az átvilágítós cuccba, az itteni kapcsolattartóm örömmel üdvözöl, az ott dolgozók pedig segítettek felcipelni az ezerkiló jógamatracot.  

A fogvatartottak már vártak a tornaterem előtt, colgate-mosoly ismét, én megint extra zavarban, nem mutatom-nem mutatom, nyugiiii Panni, easy.

A sportért, mozgásért felelős hölgy ad nekem egy rövid eligazítást, és a fogvatartottaknak meghagyja, hogy jól viselkedjenek. Újabb bejegyzés témája jutott az eszembe: nőként a bv-ben.. Na, van itt topic bőven :)

 Szóval bementünk a terembe, ők amúgy olyan fokozatú büntetésben vannak, hogy nem járhatnak ide mozogni normál esetben, szóval jó kis változatosság volt már a helyszín alapból. Meg cirógató szellő az ablakokból - ezt kifejezetten élveztem.

Na, itt a mikulás, hoztam ajándékot, mindenki válasszon magának matracot, az nyer aki a pinket viszi. (A többi ilyen normál kék, zöld, fekete színű volt, és volt egy jujjpink matrac, nagyon kiváncsi voltam ki nyúl érte).

Erre lecsapott rá az egyik nagydumás vagány, ő király annyira, hogy pink matracon sem csorbul a pozíciója. Kapott pár “na mivan, langyi lettél?” beszólást, de elég hamar elpoénkodták az egészet.

Amúgy most heten voltak. Az úszó srác és egy másik nem jött, fogalmam sincsen miért. Az óra végét meg csak hatan fejeztük be.

 Ah, még nem írtam arról, miben voltam. Talán fontos. Megint egy virágos bő gatya, fekete ujjatlan, rá egy bővebb póló LOVE is the new black kihipózott felirattal. (Láttátok az Orange is the new black sorozatot? Amcsi börtön, mondjuk az női - és amúgy ott is van jóga. Szóval többrétegű az öltözékem jelentése. Amit nyilván rajtam kívül senki sem értékel(t) de én nagyon elmésnek gondoltam…) Fehér-kék csíkosban akartam amúgy menni eredetileg, kis fricska, amúgy szerintem értékelték volna, csak nem találtam megfelelő fölsőt.

Na szóval az volt a tervem, hogy kb fél órában bemelegítünk meg csinálunk pár erőgyakorlatot, ami lefárasztja őket, és meg tudom nézni a mozágsukat nagyobb térben, és utána jógázunk. 

Kedvenc edzőtermem kedvenc bemelegítése az állatjárások, keressetek rá, “könnyűnek néz ki, belehalsz kettő lépés után” - tipus, gondoltam játszunk állatkerteset, kicsit oldódik a hangulat a bénázástól. Meg be is melegedünk, meg én is figyelem kinek hogy megy.

Oroszlánjárás, medve, pók-rák “Tanárnő, sok van még ebből az állatkertből?” :))
Hát, van még a gorilla, amin aztán elméláztunk, hogy ez valójában talán csimpánz lehet, de mivel nem vagyok majomkutató, meg a csoportból alapvetően senki sem az (btw gőzöm sincs mit dolgoztak, milyen végzettségűek, ez mondjuk érdekes, majd megkérdezem) szóval abban maradtunk, hogy ez valami majom téma, és inkább csináljuk, essünk túl rajta. “Utánozzuk az állathangokat is?” - a második hossznál ez a kérdés okafogyottá vált, ha akarta volna se tudta volna már, mert fáradt volt, hehe… Aztán a végére a kis hasizmozós hernyó mászás, hab a tortán, utálták. Én is utálom :) De hasznos. 

Na aztán játszottunk 1 perc ON 30mp OFF játékot, különböző gyakorlatokkal. Kezdünk egy sima plankkel - azaz bocs, ez jógás blog: deszka póz :) “aaaaa, Panni, ez túl könnyű lesz, nem bízik bennünk, lehet valami nehezebb”. Okéoké, nyugodtság van, csak csinálják. A perc vége felé már puposodnak a hátak, fordulnak kifele a könyökök, ejjnye fiúk, mi ez?

Plank-alkarra le-plank - úgy-ahogy megy, de a végén páran kifekszenek.
Guggolunk és közben a kezünkkel machinálunk, itt megjelennek az első izzadságcseppek. Bevallom majd meghaltam, mert elég nehéz csinálni, közben instruálni, normálisan lélegezni etc.. Dehát, a respectet valahogy ki kell vívni. Volt aztán még pár tüdősebb feladat, és szünet.

Mindenki izzadt, liheg, igyanak, töröljék meg az arcukat, kezdhetünk jógázni. Ezzel az első sessiönnel az volt a célom, hogy egyrészt megnézzem hogy mozognak, hogy bírják, és hogy a mozgás vajon feltölti őket vagy kicsit lenyugtatja, könnyebb lesz befelé figyelni és precízen csinálni a pózokat.

No, kezdjük a talajon, úgyis annyit ugrabugráltunk, sarokülés, majd csecsemő póz, orron be orron ki blabla, miért csecsemő póz? Tényleg az a neve? Tényleg.. Dehát a csecsemő így fekszik (mutatja, féloldalt összegömbölyödik) Neeeem, az magzatpóz, amikor az anyuka hasában vannak. Ez már kijött. Ez kiscsecsemő. De tudják mi a spec tulajdonsága? Hogy még NEM TUD BESZÉLNI! Nem beszél. SSSSttt… Elég izgágák, alig nyugszanak meg, oké, felírva, a mozgástól felpörögtek. Tanulság. Kezdünk egy kis vállmobilizációs gyakorlattal, ezen ketten méltatlankodnak, hogy hiába gyakorolták, még mindig nem olyan mobil a válluk, mint nekem. Türelem..

Béka póz, jön pár célzás, kit mire emlékeztet, és röhögnek, hogy a menő vagánysrác a pink matracon pucsít. Nevetünk, majd csönd, mert kicsit megvariálom a feladatot, kapnak bele plusz elemeket, örülnek, hogy élnek.

Jön egy dinamikusabb rész (ja igen, ezt az órát úgy raktam össze, hogy 3-4 statikus gyakorlatot mindig követett egy dinamikusabb rész) plank (párdonbocsánat deszka póz) és onnan guggolás, meg hátrahajlás, és vissza, mindezt kínosan lassan és nagyon precízen. Itt már csönd volt és fókusz.

 Meséltem nekik a napüdvözlet gyakorlatsorról, és hogy most szétszedjük elemeire, megtanuljuk a részeit és a végén összekötve megcsináljuk. Mindenki kedvence a fekvőtámasz ugyebár, szóval úgy kezdtük, hogy deszka és onnan megtanultunk szabályosan fekvőzni és felnyomni magunkat kobra pózba. Megcsináltam, rögtön megkaptam a kedves bókot, hogy “hát ez nagyon szép”. Köszi, na gyerünk. Elég sokat kellett itt időznünk a helyes kartartással, mert folyton hülyén csinálták, nem engedték le magukat eléggé, a válluk előre esett, meg egy picit kellett horpaszt nyújtani előtte még, hogy szebb legyen a kobra, de végül azért mindenki elsajátította a dolgot.  

Na, mondom, most ugyanezt, de egylábbal. Miii??!! Ment a felhördülés, az egyik nagymenő meg elkezdett fekvőzni egylábbal, így dobálta a lábait, nem is tudom megmutatni hogyan, meg a könyöke kifele mozgott (am most terjed egy videó a neten. egy “celebcsaj” aki 100 fekvőt csinál, és mennyire menő. Na ha rákerestek, kb ilyesmi volt a srác kar és testtartása csak még a lábait is felváltva dobálta hozzá).

Szóval megtanultunk helyesen egylábbal fekvőzni, kobra satöbbi. Itt már elég élesen kettévált a banda, Csak a lihegés volt azonos, a tudás nem. Differenciáljunk, akinek nem megy az csinálja simán, vagy deszkából nem engedi le magát, hanem rögtön átnyomja kobrába. Jó volt így lebontva megtanítani nekik, mert irtó erősek, nagyon terhelhetőek és tényleg lehet így gyorsan fejlődni.

Lefele néző kutyapóz… Éljen, ezzel már a múlt órán is befürödtem, mert folyton röhögtek a nevén, meg röpködött pár pajzán poén, gondoltam ezt most kihagyom, szóval háztetőnek vagy házikónak neveztem - már nem emlékszem - csak arra, hogy tök nehéz volt jól mondani. És akkor le-öhm, háztető tartás… :)) A kötött vállak ezt sem tették könnyűvé, de ketten mondjuk álomszépen csinálták! Itt is tanultuk egylábbal is, hát a stabilitáson még dolgoznunk kell. No para, idő az van.

Szünet! Mosdó, inni, törölközni, akármi. Megrohamoznak, az egyikük aki múltkor próbált lenyűgözni a karja méretével a csuklóját fájlalta. Mutattam neki, hogy lenne érdemes terhelni. Mondta, hogy oké, de pár hónapja beleütött egy labdába, rosszul, és azóta fáj, és fogjam meg, van valami kiálló csontvég a csuklójában. Persze nem volt, meg megnéztem, minden irányba teljesen normálisan mozgott, de javasoltam neki, hogy nézesse meg orvossal, én nem vagyok doki, és nincsen röntgen szemem. Aztán azon röhögtünk, hogy az vicces lenne, ha az lenne, a “veséjébe látnék”.

 Ja igen, megfogtam a csuklóját. És tanítás közben már néha-néha hozzájuk értem, akinél úgy éreztem, hogy lehet igazítani, de nem durván és nem sokat. Tudjátok, csak jelzésérték-szerűen, kis segítség. Apró lépések a bizalom felé.

A szünetben az egyik srác, múltkor ő volt a legérdeklődőbb, vele beszélgettem a legtöbbet félrevonult, láthatóan valami bántja. Rákérdezek mi a baj, de nem válaszol, semmi.

 Odajött hozzám a pinkmatracos, hogy folytassuk (kb 5 perc telt el, én még lihegtem :P) készen állnak. Hát jó, gatya felköt, GO!

Statikus rész jön, Trikanasana és társai, kb 2 perc múlva a fiú, aki a szünetben félrevonult feláll, félretolja a matracot, és engedélyt kér arra, hogy kimenjen, abbahagyja. Azt mondta, képtelen most koncentrálni, nem szeretné elmondani, hogy miért, de ez most nem jó, és szeretne visszamenni. Persze menjen. Sokszor elnézést kér. Látom rajta, hogy tényleg valamilyen rossz hírt kaphatott, mert a múltkori után rá se lehetett ismerni. Ha tekintetétől eltekintünk a mozgásán is látszott a teljes dekoncentráltság. Nagyon rosszul érintett. A sima órák után ha valakinek testi-lelki baja van, szívesen beszélgetek, kibogózzuk, sokszor már az is számít, hogy csak elmondhatja valakinek. A jógázás pedig nagyon intim helyzet, érzelmek is szabadulnak fel. Rossz volt, hogy nem tudtam megbeszélni vele. Persze nyilván, semmi közöm hozzá, és ez pl egy nagy tanulás nekem, nem bevonódni.

Folytattuk tovább az órát, a már említett pózokkal, és nagyon sokat dícsértem őket, mert valami eszéletlen szépen csináltak néhányat. Nem is értették, mi van, majd elmagyaráztam, hogy elhihetik hogy királyak, mert nekem nem érdekem a semmire dícsérni. Mert ha rosszul csinálja, megdícsérem, és úgy rögződik be neki, hogy ez a jó testtartás, azzal totál magam alatt vágom a fát, nem lehet majd haladni. Adtam negatív feedbacket is, ahol kellett. Párszor megint lefektettem őket savasanaba csöndesen 1-1 percre, megvolt az instrukció, hogy merre kellene fordulni arccal. Hát ketten mindig egymás felé fordultak. Mondtam nekik, hogy mindegyikünknek jobb lenne ha azonos irányba néznének. Ááá, őket nem zavarja a másik. Oké, de engem igen, ha dumálnak, szóval légyszi ne… Ez hatott, énüzenet, nem pedig leszúrás. (A fegyelmezésről itt írtam még egy kicsit)

(Apróságok: Keresztbe fordíttattam a matracot, álljanak a matrac bal végébe, felém fordulva. Én előttük voltam, de kicsit a terem bal szélén, nem pont középen. És az egyikük a terem jobb szélén, valóban felém forduva állt, nem egyenesen előre nézve, pedig úgy értettem. Mire kibogoztuk, hogy mi a hiba, nem a bal-jobbot keveri, hanem ő tényleg felém fordult. Innentől kezdve figyeltem, hogy ha ilyet mondok pont előttük, középen álljak. Na meg az örök problem, bal és jobb. Volt az ablak felé meg a fal felé instrukció, de egyikük notóriusan fordítva csinálta ő külön instrukicókat kapott.)

Napi cuki: Magastartásban volt a kezünk, és mondtam, hogy az ujjak hegyével is nyújtózkodunk, nem lógnak az ujjak élettelenül, és erre megmozgattam az ujjaimat, utánozva azokat, akik nem jól tartják. Erre az összes elkezdteugyanúgy mozgatni. Légzés instruálásnál szintén. Belégzés, mutattam a kezemmel hogy feltöltjük a tüdőt, és volt amelyik utánozta a kézmozdulataimat :)

Végére jött a fekete leves, akarom mondani a hab a tortán, vagy a koktélcseresznye, 10 lassú kör napüdvözlet. Benne egylábas nehezített körökkel, folyamatos kontroll és odafigyelés. Szó nélkül végigcsinálták.

Flow, koncentráció. Izzadtságcseppek, erős mozdulatok, lágy összekötések. Mély lélegzetvételek és hosszú kifújások. Látszott ahogy összeérik bennük a sorozat. Ahogy kialakul a harmónia, és nem akad meg. Nem pózokat gyakorolnak, nem tornamutatvány, hanem tényleg jógáztak. Testileg és szellemileg is. Ez volt az óra csúcspontja, a 6-7. kör környékén. Álomszép volt!

Utána relax. Testrészről testrészre szokásosan, majd könnyű vizualizálós játék, képzeljenek el egy kedvenc helyet, ahol béke van és biztonság van blabla - na itt bukott meg az egész, mert az egyik megszólalt, h jahh, a börtön és megbomlott a csönd. Totál nem tudtak elvonatkoztatni, a szem becsukás kettő részéről most elmaradt, szóval változtattam, és a légzésfigyelésre, irányításra helyeztem a hangsúlyt. Ebben a témában majd fogok segítséget, szuperviziót kérni, mert egyelőre nem látom merre induljak el a megoldás felé.
A légzésre figyelés viszont hatott, elcsendesedtek, egészen sokáig benne maradtak, majd lassan keltek fel, egészségükre etc.

 Jöttek a kérdések. A szokásos, fekvő, húzódzkodás és a házifeladatok. Összeírtam nekik 3 vállmobilizáló és 3 háterősítő feladatot, a bv.-ben dolgozók közreműködőek, lefénymásolják és szétosztják. Egyikük a kézenállást, másik a fekvőt, harmadik és negyedik a húzódzkodást akarta megtanulni helyesen.

 Kértem, hogy mutassa meg hogy csinálja, és megmutatta, nagyon széles fogással csak karból húzta fel magát, farizom, has és hát totál nem aktivizálva. Éljeeeeeen, nyertem. Volt bent két TRX - azon mutattam neki lapocka aktivizálós feladatokat, és ezzel megúsztam a húzódzkodó bemutatót :)

Soksok kérdés, és közben szó nélkül összecsavarták a matracokat, vissza mindent a helyére, akkor két hét múlva ugyanitt viszlát!

Beszélgettem a dolgozókkal, most újak is látták az órát, mondták, hogy még nézni is fárasztó volt, és hogy zseniális, ezek tényleg fókuszáltak, alig rosszalkodtak, tényleg sikerült lekötnöm őket két órán keresztül, ami isszonyat ritkaság, és wow. És csak így tovább. Megbeszéltük, hogy két hét múlva folyt. köv, és kimentem. Megint kapuk, aláírás, széf satöbbi. “szokásos” hehe…

Pörgetett az adrenalin, nem éreztem sem fáradtságot, sem semmit. Becsekkoltam telefonon, hogy élek, két kéz két láb a helyén, harmincakárhány fog is megvan, és nem a zsebemben, no para. Vonatra fel, ittam kávét, kerek a világ, majd vonatról le, na és ott pukkantam ki. Két villamossal jutottam haza, az 59-esre úgy szálltam fel, hogy kb inkább mászásnak volt nevezhető. Lerogytam a kismamák/öregek/betegek/kutyások részére fenntartott székre, és eltökéltem, ha valaki belémköt, megkérem, h válasszon melyiket játszam el - kidugjam a pocim, ráncos legyek, köhögjek vagy ugassak, de az fix, hogy képtelen vagyok arrébb menni, bocs.

Hazaértem, lerogytam a kanapéra, feküdtem egy jó ideig, jött ki a feszkó, megint folyt egy picit a könnyem. Fizikailag lelkileg és szellemileg is totál lenullázódtam. Azt látom, hogy respektet úgy lehet kivívni náluk, ha látják, hogy én is csinálom a gyakorlatokat végig velük. Csinálni, közben insturálni, hibát javítani, fegyelmezni, lelkesíteni egyszerre - hát na… Amikor tartod a fekvőt a legalsó pozícióban tök helyesen és közben szépen mindegyiknek elmondod hogy hogyan csinálja. Guggolásnál ugyanez… Totál leamortizálódtam, kellett egy pár óra míg magamhoz tértem.

Hat a közeg, hatott nagyon, hogy annak a srácnak valami baja volt. Erősnek kell lenni fizikailag és lelkileg is. Rettentő sokat tanultam ebből a második alkalomból, sokkal nehezebb volt, mint az első. Úgy kell valamiféle ő világukra, csoportjukra, lehetőségükre szabott általános elvet kidolgozni, hogy közben legyen személyes is. Rengeteg gondolat cikázik a fejemben, a relaxációtól kezdve a konkrét jógapózokon át. Jó nagy ez a fa, amibe belevágtam a fejszémet, és még nem látom a végét.

Halkan és titokban már megfogalmazódott egy út, ahová tartok a börtönös jógaórákkal. Az zsiványok reakciói, az intézet visszajelzései, az alapítványok és egyesületek, magánemberek akik megkerestek mind mind azt erősítették meg bennem, hogy jó ez az út. Hogy így lehet változást elérni. Tanítással, iránymutatással, figyelemmel.

Hogy mit érzek? Szeretek tanítani. Energiát adni, motiválni, utat mutatni. 4x1 óra foglalkozáson túl úgy tűnik már ők is felfogták, hogy itt valami történik, ebből tényleg profitálhatnak. Együttműködőek érdeklődőek. Csillogó szemek, csupa lehetőség. Félelmetes, nem?

 Valahol talán mindannyian rabok vagyunk. Pénz, hatalomvágy, rossz kapcsolatok, saját kishitűségünk rabjai.. Ők éppen egy börtön falai között vannak. De most kapnak valamit, ami felnyithatja a szemüket - hát nem csodálatos, és egyben hátborzongató, hova vezethet mindez?

Kicsi vagyok.. Növök fel a feladathoz. Folyamatosan tanulok. És nem győzöm ismételni mennyire hálás vagyok. Köszönöm.

ps: csináltam egy facebook oldalt, ahova mindig kiposztolom ha írtam a blogra, vagy ha van valami történés. (https://www.facebook.com/fegyencjogaprojekt?fref=ts)

A blogon megtalálható minden szöveg a szerző, Bakonyi Panni tulajdona. A szerző írásbeli hozzájárulása nélkül részben vagy egészben felhasználni tilos.

képek: google, pinterest