Nehezen vettem rá magam az írásra, mert különlegesen intim volt az 5. és a 6. óránk. (egy alkalommal két foglalkozás van) Előtte való héten családot látogattam, teljesen rámtört a hiányérzet, hogy milyen rossz, hogy távol vannak, közben persze pörgött az agyam a börtönös órákon. Jó kis házi feladatot raktam nekik össze. Na igen, házi feladat, ironikus, mi? Ezt ott is mindig elszúrom. "és ezt a gyakorlatot végezhetik otthon is, ö izé akarommondani a zárkában..." - jófejek, veszik a lapot, nevetünk.

Szóval összeraktam vállmobilizációs, meg felső háti szakasz átmozgatós feladatsort, amit tudnak gyakorolni, nincs helyigénye, nem dinamikus, és nincsenek benne "ciki" pózok, amik miatt esetleg gúnyolódás céltáblájává válhatnak. (gondolok itt valami mélyebb előrehajlásra, ilyesmi). Nagy lelkesedésemben nekiálltam rajzolni is a leírások mellé, de hamar feladtam, mert rohadtul nem lehet megkülönböztetni, hogy borzot vagy várkastélyt rajzolok épp, és mivel itt azért elég fontos, hogy jól vegyék fel a testhelyzetet, hát inkább részletes instrukciókat adtam. Ráraktam a fegyencjógás logót is a papírra, de nem mondtam nekik mi ez, kíváncsian várom rákérdez-e majd valamelyikük.

Most más volt már az odautam is. Hasfájós, befelefordulós, csendes, inkább elmélkedős szakasza volt a hónapnak, nem pörögtem, nem akartam, csak mentem. Éreztem, hogy mind fizikailag mind lelkileg most képtelen lennék arra az erőversenyre amit legutóbb "vívtunk", ezért az óravázlatot is e-szerint alakítottam. Késett a vonat. Alapból késve indult a végállomásról. Fel nem foghatom miért, de rettentően felbosszantott. Első körben hibáztattam magamat, hogy miért vagyok olyan idióta, hogy pont olyan vonatot választok amivel pont odaérek, miért nem megyek fél órával korábban? Másodsorban nem teljesen világos a rendszer, hogy 20p késéssel indulunk.. Mindegy is, erre jobban oda kell figyelnem.

Pontosnak kell lenni, és amit ígérsz, meg kell tartani. Nyilván a normál életben is, de ha a kinti világban késik a vonat, hát odacsörgök annak akivel találkoznék, hogy sorry... Na itt csöröghetnék :) Szóval késtem. A terem üres, és a srácok egy része már vissza is öltözött, mert azt hitték nem lesz megtartva az óra. 

Akik ott voltak, azokkal szétraktuk a matracokat, és leültem beszélgetni, amíg jönnek a többiek. Nem pörögtem, nem féltem, nem izgultam, valahogy nagyon nyugodt voltam, mintha egy üvegbúra mögül szemlélném az eseményeket. Rájuk mosolyogtam, leültünk, vártunk.
"- Valami baj van? Nincs kedve itt lenni velünk már, mi?
- Á, semmi csak fáradt vagyok, azt láthatja rajtam. Legközelebb majd sminkelek, hogy ne vegyék észre, jó?
- Nem szabad! A szép nő smink nélkül, természetesen szép. Maga pedig nem egyszerűen szép, hanem gyönyörű."

Megérkeztek a többiek. Jött egy srác, aki az első alkalmon volt, azóta pedig nem. Mondtam is neki, hogy ejnye-bejnye, szabadkozott nevetve. Mindenki itt van? Kezdjük.

Előbb átnéztük bemelegítés gyanánt a házi feladat gyakorlatsort, utána pedig sok álló gyakorlatot és néhány talajon lévő aszanat végeztünk. Statikus pózok, hosszan kitartott nyújtások, nagy mentális fókuszt igényelt a sorozat.
Az elején csak lélegeztünk, törökülésben, csendben, mikor bejött néhány őr, és néztek csodálkozva, hogy mi zajlik itt, és molyogva nyugtázták, hogy a zsiványok nem az, hogy nem viselkednek rosszul, de konkrétan kisangyalok.

1-1 nevetés meg "ajj neee Panni, már megint?!" hangzott el amikor a hátuk mögött kellett összekulcsolni mind a 10 ujjukat. Azt utálják :) Az óra egyik utolsó gyakorlatánál mondtam, hogy "kulcsolják össze mind a 10 ujjukat...", felhördülnek, "- ...a felsőtestük ELŐTT"  mire nagy nevetés, és köszönik, hogy megkegyelmeztem :) Amúgy mondták, hogy gyakoroltak. Igaz, vagy nem, nem tudom. Egy hét alatt nem lehet akkora változást elérni, de némelyiken láttam, hogy a házinak feladott pózokat magabiztosabban veszi már fel. Öröm, boldogság.

Az egész órán végig pisszenés nélküli fókusz, koncentráció, befelé figyelés és küzdés volt. Talán életükben először ők tartották kontrollban a történéseket, nem a körülöttük lévő körülményekre reagáltak. 
Talán most megéreztek valamit abból, amit át szeretnék nekik adni. Abból, ami ennek az egész foglalkozásnak a célja. A befelé figyelést, a fókuszt, azt, hogy képesek arra, hogy a körülményektől teljesen függetlenül higgadtak maradjanak, és koncentráljanak. Azt, hogy ez hatással van a jelenre és hatással van a jövőre is. Azt, hogy nem csak tornázunk. Azt, hogy valami történik.