8 kísérleti jógaóra története a börtönben

Fegyenc jóga projekt

Te is részese lehetsz, hogy biztonságosabb legyen a jövő!

2017. február 28. - Panni Bakonyi
A február 14-i óra nagy feltöltődés volt nekem. 
Volt megint egy új fogvatartott, és kiderült, hogy ő itt kint már jógázott, és régebb óta szeretett volna csatlakozni a csapathoz, de csak most lett rá lehetősége. Kérdeztem, hogy milyen órákra járt, és mondta, hogy Bikram jógára, így a jógasorba belecsempésztem néhány bikramos feladatot, hogy ismerős legyen.
Egyébként nagyon szeretem ezt a csoportot, mind sportoló volt, vagyis nagyon fegyelmezettek és szuper jól lehet velük haladni. Meg akartam nekik tanítani két elsőre nem annyira összefüggő meg nem hagyományosan összetartozó póz összekötését a Delfin pózét a csaturangával. És szépen felvezettem, hogy ez nehéz lesz, de bátornak kell lenni, nem fognak orraesni, próbáljuk meg, és bemutattam a feladatot. Úgy gondoltam elsőre egy könnyített verzióval kezdünk, négykézláb. Mondanám az instrukciót, hogy oké, akkor térd letesz és úgy az első próba, de rámnéztek, és elmosolyodtak és elkezdték csinálni oda-vissza, tökéletesen. Mondom okééé, akkor ne három hét múlva építjük bele a flowba hanem most :)
Erős, dinamikus órát tartottunk végül.
A legvégső relaxációt most török ülésben csináltuk, és arra hegyeztem ki, hogy egyrészt legyenek hálásak maguknak, hogy végigcsinálták az órát, törődtek a testükkel, lelkükkel hatvan percen keresztül, másrészt pedig, hogy rögzüljön be, hogy ha a napok folyamán töltődésre vagy nyugalomra van szükségük, ha behunyják a szemüket és úgy lélegeznek, mint ekkor, akkor fel tudják idézni ezt az óra végi nyugodt és energiával teli állapotot, ami segít a mindennapokban.
Azt kérték - ami már nekem is régi ötletem - hogy nem lehetne-e néhány ilyen rövid gyakorlat a börtön rádióban. Beszélek a parancsnok úrral majd.
Annyian kérdezitek, hogy hogyan lehetne támogatni a programot, hogy nekem legyen még több időm vele foglalkozni, rendszert kidolgozni. Sokan felajánlottátok, hogy küldenétek adományt. Én ezt nem fogadtam el, mert én is szeretnék adni.
Most kitaláltam három féle támogatási lehetőséget, ahol a támogató legalább annyit kap, mint amit ad a projekthez.
Az első és szerintem legjobb az, amit szeretnék Veletek megosztani.
"Civilben" a párommal Bene Marci síolimpikonnal gondozgatjuk a www.njoylife.hu oldalt, ami egy holisztikus szemléletű életmód oldal és közösség.
Létrehoztunk programokat, és hogy ha megrendeled az njoy bármelyik csomagját sokat teszel azért, hogy a jövőben egy biztonságosabb, jobb világban élhessünk.  A megrendeléseddel a saját testi-lelki egészséged és boldogságodon túl hozzájárulsz ahhoz, hogy a jógát, a mozgást, a tudatosságot és az önismeretet olyan csoportokhoz is eljuttassuk, akik egyébként nem foglalkoznának vele. Például a börtönökbe.
A második, lehetőség pedig: egy fiatal és nagyon tehetséges művész, Mancha is felajánlotta néhány festményét, amik megrendelésével támogatod a programot.
Minden részlet itt: http://www.njoylife.hu/fegyenc-joga-projekt
Az a célom, hogy kialakuljon egy önmagáról és a társadalomról felelősen gondolkodó közösség, aki akar és képes változni, változtatni és elfogadni a változást. Hogy egy jobb, és biztonságosabb világban élhessünk.
panni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyencjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr3512269144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.