8 kísérleti jógaóra története a börtönben

Fegyenc jóga projekt

Hogyan függ össze a börtön a szüléssel?

2016. március 06. - Panni Bakonyi

Már több, mint fél éve járok be a börtönbe jógát tartani a rosszfiúknak. Mozgást tanulunk, befelefigyelést, elfogadást, más utakat. Azért írom többesszám első személyben, mert én legalább annyira, mint ők.

Még az első alkalom után felvetettem, hogy mi lett volna, ha... Mi lett volna, ha ezek a srácok nem kallódnak el? Mi lenne ha a rendszer nem problémát kezelne, hanem hatékonyabban megelőzne? Ha óvna, védene?

És ezek után lépjünk egy nagy lépést "A rendszer" felől az egyén felé. Nézzük meg, milyen környezetből származik, nézzük meg kik nevelték, nézzük meg hogy nevelték. Szerették? Tanult? Kapott példát? Milyet? És itt elcsöndesedhetünk.

És lépjünk még egy nagy lépést, és hagyjuk magunk mögött a fegyház lakóit, és gondoljunk magunkra és a környezetünkre, a hátterünkre.

Mi az, ami mindannyiunk életére alapvető kihatással van? Az, amiben felnőttünk. A a köldökzsinórt elvágják a szülés után jó esetben akkor, mikor a pulzálása megszűnik, a családi batyut pedig bekötjük és a hátunkra vesszük 18 éves korunk körül. A feladatunk kibontani, értelmezni, feldolgozni, nem pedig mutogatni. Nem mentség senkinek se, hogy "...de az anyám, de az apám, de a gyerekkorom..." mindenkinek volt, kinek ilyen, kinek olyan... Bontsd ki a saját csomagodat és próbáld meg helyretenni. Nem ezért kezdtem ebbe a témába.

Hanem azért, mert világossá vált számomra valami, amit eddig is kapizsgáltam, csak most az életemben hangsúlyosan jelenlevő nőiség-szerep-nők megerősítése, magáratalálása téma és a börtön összekapcsolódik. (előbbiről itt bővebben)

A nő, legtöbb esetben édesanya. Honnan tanulunk meg szeretni? Kitől látunk mintát? Ki tanít meg bánni a másikkal, ki tanít meg beszélni, problémát kezelni, önmagamat megismerni, elfogadni? Az édesanyánk.

A közvetlen környezetemben is, és mivel nagyon rég óta érdekel a téma, ezért folyton folyvást beleütközöm abba, ahogyan a nők édesanyává válását "a rendszer" hátráltatja. Kiszolgáltatott egy helyzet a várandósság és a szülés ma. Azzal a csodajelszóval, hogy "a gyerekének csak nem akar rosszat" számtalanszor teljesen kiveszik az irányítást a nők kezéből.

b3571d41d930a83adc053d1f68bb47fc.jpg

Esélyük sincsen megismerni önmagukat ebben a megváltozott állapotban. Sem fizikailag, sem lelkileg. A nők, az édesanyák kezében van a jövő. Rajtuk múlik, hogy börtönök vagy színházak lesznek-e tele 20 év múlva. (Sarkítok. Nyilván. De értitek.) És mindezek ellenére ma egy leendő édesanyának harcolnia kell a saját önrendelkezési jogáért.

Elbizonytalanítják az alapvető szerepében, miszerint világra tud hozni egy életet. Nem várják meg a saját ritmusát a testének, sem a lelkének, sokszor szó szerint kitapossák belőle a gyereket. A szüléssel nem csak kisbaba születik, hanem anyuka is. Ez az első olyan dolog az életben, ami megváltoztathatatlan. Ennek ideje, ritmusa van, megállásokkal, szünetekkel, belemerüléssel. Csöndben és békésen.

Képzeljük csak el, ha ebben, az önmagára és új szerepére találásban erőszakot él meg a nő (mert igen, a fölösleges beavatkozások, a gátmetszés, a fájás-erősítés, a hasba könyökölés, az aranyom szüljönmáár, hát lemegy a nap, várnak otthon.... az mind mind ERŐSZAK) akkor hogyan viszonyul majd a babájához. Ha a saját testét, önbizalmát rabolták el tőle, a gyerek "miatt". Nyilván ez az egész nem tudatos. Mármint a nők részéről. Azt érzem olyan a szülés ma, mint pár száz évvel ezelőtt a szex maga egy nőnek. Ess túl rajta, szükséges rossz, aztán majd elmúlik. Az édesapák szerepére már ki sem térek, mert legalább ilyen összetett és bonyolult.

Láttam egy filmet, ahol egy bábát kérdeztek az oroszországi viszonyokról. Hogy miért veszik el a kórházban a babát azonnal az édesanyjától? Azt mondta azért, mert egy ilyen diktatúrában az emberek közötti bizalom és kötődés a forradalom melegágya lehet. Az ember kötődni pedig gyermekkorban tanul... Folytassam?

Szeretném, ha a nők az anyává válásban megkapnák a támogatást a nőtársaktól, és a rendszertől is. Az önbizalmat, a mindenre képes vagyok érzést, és lassan, saját ritmusban, békében válhatnának édesanyává.

Saját eszközökkel én is tudok ezen dolgozni. Elkezdtem gondolkozni, hogy a fasciarendszer milyen módon vesz részt a szülésben, utána a regenerációban, vajon a mozgásról való tapasztalataimat tudom-e hasznosítani ebben a témában? És el fogok menni képzésekre, hogy a hozzám forduló nőknek már ebben a témában is tudjak bátorító, támogató segítséget nyújtani.

Hiszek abban, hogy a gyermekem már egy olyan világba fog békésen megszületni, ahol az, hogy bízik magában és a testében, és mindenki más is bízik benne, és ő is másokban alap. Ahol a nők meg merik élni és fel merik vállalni a különbözőségüket a férfiaktól és fordítva. Ahol a két nem végre megint együtt alkot egészet. Ahol nem kell ilyen bejegyzéseket írni, és összeszorult szívvel olvasni egy ismerős történetét, akit megerőszakolt a rendszer a szülészeten.

PS: minden tiszteletem az egészségügyben dolgozóké, és tudom, hogy van számtalan olyan hely, szakember ahol olyan kezekbe kerül a leendő édesanya és gyermeke aminél kívánni sem lehet jobbat. És azt is, hogy vannak indokolt beavatkozások. Kérlek, értsétek a lényeget, és az összefüggéseket. Köszönöm. panni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyencjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr918449482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.